Néha kifutnék a világból - ha tudnám, hol a világ vége. Néha meglepődöm magamon, mert nem értem, hogy hogy bírom. Néha meglepődnek rajtam, hogy még élek. (Ez egyébként valóban meglepő.) Néha tényleg úgy érzem, hogy igazságtalan az Élet és néha nagyobb teher van rajtam, mint kellene.. Ilyenkor arra gondolok, hogy minden és mindenki összeesküdött ellenem és jobb lenne megalkuvó lenni, beletörődni, eltűrni, megszokni.. De aztán..aztán jön egy érzés..a "csakazértis". Hogy soha nem adhatom fel. És tudod mit gondolok? Te sem adhatod fel. Merj nagyot álmodni, merj lépni (csak elindulni nehéz) a boldogságod felé, az igazán boldog éned felé. Ahhoz, aki mindig akartál lenni. Ahhoz, amivé csak önmagad által válhatsz.