Ez mély mint a Mariana, magas mint az Everest, két kezem keveset fog, de annál többet elereszt. Szelep lett a szívemen, mi ereszt minden évben, hisz érzések voltak, de velük célba sosem értem. Így elhalt minden, minden mi kölyökként szép volt, de felébredtem és nem értem, a sors engem miért olt. Légy ott mikor nevetek, légy ott mikor éppen sírok, nem is értem tőled miért kérek, neked miért írok. Süket fülekre bukkanok, mibe bele nem törődök, nem érdekel már semmi, nincs olyan kihez kötődök.