Erős vagyok. De tényleg. Csak már elfáradtam abban, hogy hagyjak mindenkit kisétálni az ajtón, és ne könyörögjek neki, hogy maradjon még. Aki menni akart menjen, persze, hiába is könyörögnék. De olyan nehéz amikor eszedbe jut minden emlék, ami közös volt, minden, ami együtt volt, és még a földön fekvő szemüveghez is tudsz egy embert kapcsolni. Mindig fáj ha valaki elmegy. De ha elment így kellett lennie. Még ha fáj is elfogadni.

Régen mennyire hittem a szerelemben, tele voltam reménnyel, és ma már semmiben nem hiszek, ami a szerelemmel kapcsolatos. Nincsenek érzéseim mások iránt, olyan, mintha az az egy éjszaka elemésztette volna minden érzelmemet és azóta nem tudok szeretni, mintha az az éjszaka megfosztott volna a boldogságtól. Adtam magamból valamit, amit elvittél, ott maradtam kifosztva, üresen. A valóság és a szerelem számomra ellentmondás.