Bármerre is sodor az élet, bármennyi idő eltelhet úgy hogy Ők nincsenek velem, sosem fogom elfelejti kik voltak azok, akik felneveltek, olyanná aki most vagyok! Nem felejtem el, hogy Ők akkor is szerettek, mikor valami butaságot csináltam. Ha sírtam Ők törölték le a könnyeimet az arcomról, Ők kötözték be a sebeimet, miután elestem a kis biciklimmel. Bármennyit veszekedtem velük, tudom, náluk jobban soha senki sem tud jobban szeretni, és én sem tudok senkit sem jobban szeretni náluk! Igen, Ők a Szüleim! ♥

A szívemen régóta, van, már egy heg, aki okozta, az baszódjon meg. Adok a kudarcból, nektek 1 felet, mert az óta nem járok, már a föld felett. Az egóm régen, magasan szállt, de egyről a kettőre, köddé is vált. Valami változott, mint, csak az éj, a belsőm üres, végtelen mély. Hittem, a pasiknak, csak nő kell, mint, ahogyan nekik, csak fasz kell. Észre vettem, nekik a kislány a nyerő, az, aki ribis, az lett a menő...

BUNKÓ, csak 1 szó, ami jellemez, mutatom a középső ujjam, mert nekem a jelem ez. Meg a névjegyem, hogy tartsad meg magadnak, a felém küldött jelzések, rám nem is ragadnak. Leperegnek, de amúgy sem sértenek, hisz vannak, akik elfogadnak, vannak, akik értenek. Szóval öblíts, majd fogd be a szádat, ejtsél el magadba, minden kritikát és vádat. Utána felnézek, a hibátlan énedre, de akkor is baszok, a véleményedre...

Sokat hibáztam az életem során. Hagytam, hogy az emberek kihasználjanak, és elfogadtam a megérdemeltnél sokkal rosszabb dolgokat. Ám tanultam a rossz választásaimból, és annak ellenére, hogy van pár dolog, amit sosem kaphatok már vissza, és vannak emberek, akik már soha nem fognak bocsánatot kérni, legközelebb már okosabb leszek, és nem horgonyozok le olyan dolog mellett, ami kevesebb, mint amit megérdemlek.

• A tükörből bámuló idegen tudja: hogy én vagyok odabenn...

Tudod,az első vélemények nem mindig igazak. Amikor megláttalak gyűlöltelek. De mikor közelebb kerültem hozzád úgy gondoltam milyen csodálatos ember is vagy te. Utána már túl soknak tartottalak. Bűnnek éreztem mikor rólad ábrándoztam. Teljesen azt hittem elérhetetlen vagy számomra. Később kiderült, hogy tévedtem. Közelebb kerültél hozzám mint valaha is gondoltam volna. Megbíztam benned. Mindent elmondtam neked. Ma már káromra rájöttem milyen ember is vagy valójában. Nem érsz annyit sem hogy rád gondoljak. Gyűlölni akarom ami vagy de mégis leírhatatlanul beléd szerettem.:|

Most, ebben a pillanatban valami megváltozott. Mondhatni minden. Kinyílt a szemem és kiürült a szívem. Már tisztán látok mindent és mindenkit körülöttem. Ahogy Téged is. Az égbolt már csak égbolt. A Hold csak egy üres, fagyos bolygó. A szerelem csak kémia, ami jó esetben kibírja 1-2 évig. Te pedig csak egy ember vagy a 6 milliárdból. 2 szem, 2 fül, egy orr és egy üres, érzéketlen lélek. Most, hogy beszéltem Veled, minden megváltozott. Nincs rózsaszín köd, nem létezik olyan, hogy egymásnak teremtve. Csak a szürke, és fájdalmas valóság van, Ha most egy szóval kellene jellemeznem ezt a világot és benne Téged, annyit mondanék: vicc.

Ha egy pillanatra kérhetnék a sorstól egy kis apróságot az...az lenne, hogy kikapcsolhassam az agyam egy pillanatra.. Buta kérés ugye ? Nekem nem.. mert ha az agyam egy percre kikapcsolna, akkor nem tudna beleszólni az életembe, akkor sem ha igaza van.. Mert nem akarom, hogy igaza legyen.. ha egy pillanatra békén hagyna, már rég a szívemnél lenne az irányítás. Már rég megtettem volna azokat a dolgokat, amiket pont az eszem korlátoz meg.. Többeközt abban..hogy elmondjam neked mennyire szeretlek..de mivel 100 meg 100 kérdés bolyong a fejemben, válaszok nélkül, nem beszélve arról a csomó kételyről és félelemről. Na meg persze ezek abból fakadnak, hogy azt gondolom az érzés nem kölcsönös, ezért félek a kudarctól. Látod? Ez a baj. túl sokat gondolkozok..Nem szabadna minden lépést így megtervezni.. hisz az élet a váratlan dolgoktól a véletlenektől szép, ettől élet. Ez egy örökös harc az agy és a szív között.. mert az agynál van a büszkeség a szívnél meg az érzelmek. Nos az agyam megnyerte a csatát. DE a háborút nem!

Változnak az idők és Elmúlnak a percek. Mára már mindenhol üresek a terek. Régi barátságok egy szempillantás alatt elmúltak. A barátok külön-külön maradtak. Szemük előtt már emlékek nem peregnek. Régen örökké ma meg már mindent elfelednek..

Ami már egyszer eltörött, az nem lesz már a régi… Légy úrrá érzelmed fölött, mert nincs aki megérti… A válasz nélküli világ a legnagyobb bánat… Válasz nincs, de érte megadnál minden árat… Reszket a bőröd, ha csak egy csepp remény csillan… De a szép borzongató képe hamar elillan… Hat milliárd ember, a világ mégis néha néptelen… S egyedül az ember még dönteni is képtelen…

Oké, vannak hiábáim nem tagadom. De fogadd el! Oké, vannak fura szokásaim, de kérlek ne vedd el! Oké, ha te ezeket nem érted meg, akkor inkább hagyjuk. Ezeknek a hibáknak és szokásoknak én lettem az anyjuk.

‎Nem múlik. Egyszerűen nem múlik, bármit is tettél vagy mondtál, nem múlik el, nem tudom leállítani. A kezem önkéntelenül is nyúlna feléd, a lelkem ösztönösen hozzád kívánkozik. Olyan, minta megszűnnék létezni. Őrülten hiányzol, és nem tudok ellene tenni, nem tudom, mi ez a dolog, de képtelen vagyok leállítani. Vagy nevezzük a nevén, ez a romlott szerelem. Nem tudom kiölni magamból.