Ez mély mint a Mariana, magas mint az Everest, két kezem keveset fog, de annál többet elereszt. Szelep lett a szívemen, mi ereszt minden évben, hisz érzések voltak, de velük célba sosem értem. Így elhalt minden, minden mi kölyökként szép volt, de felébredtem és nem értem, a sors engem miért olt. Légy ott mikor nevetek, légy ott mikor éppen sírok, nem is értem tőled miért kérek, neked miért írok. Süket fülekre bukkanok, mibe bele nem törődök, nem érdekel már semmi, nincs olyan kihez kötődök.

Nem tetszik, hogy kimondom az igazat, Nem tetszik, hogy megkérdőjelezem az igazad, Nem tetszik, hogy tükröt tartok nektek, És megmutatom, hogy ti vagytok álszentek.

Pokol és mennyország csak az életünknek darabjai, visszasírjuk a múltunk, így leszünk a tegnapunknak ma rabjai, jövőnk az nincsen, a jelenünk azt felemészti, a tükörben egy ismeretlen, a szemébe nem merek már belenézni. Látnám a fájdalmát, s hogy számára már nincs remény, gyászolja az álmokat miben 1 éve még hittem én! A világ mosolyából nem lettem csak egy megtört lélek, mert amitől ma rettegek tudom holnap megtörténhet, az élet körforgása zár be örök börtönébe, és a remény húz majd fel a nyakam köré tekert drótkötélre. Szavaim megmaradnak, a többi nem lesz csak pár kopott emlékkép, mit az igazak bennem 20 év alatt építettek, a hazugok pár nap alatt szedték szét, nem várok már semmit se az élettől, se tőletek, minden tettetek töltény mivel engem szarrá lőttetek. Ti kéz a kézben, a mosoly meg ott a szátokon, azt a napot mikor az élet így rendelte... na azt a napot átkozom. Elvettetek mindent miből a világomat építettem, csupaszívből hitetlen általatok én így lettem. Köszönök mindent! E sorokat nektek ajánlom, a váram összedőlt, s a valóságot azóta látom, falai mint egy burok a fajtátoktól védtek meg, egyet kértem: Őszintén válaszolj ha kérdezlek! Lehetett volna másképp, én megértő voltam, kit anno megismertél... mutatom... itt fekszik ő holtan, nem haragszom senkire, az újra sebzett vaddá tenne, ha hiányzik a régi énem sirasd... de csak csendbe!!!

Erős vagyok. De tényleg. Csak már elfáradtam abban, hogy hagyjak mindenkit kisétálni az ajtón, és ne könyörögjek neki, hogy maradjon még. Aki menni akart menjen, persze, hiába is könyörögnék. De olyan nehéz amikor eszedbe jut minden emlék, ami közös volt, minden, ami együtt volt, és még a földön fekvő szemüveghez is tudsz egy embert kapcsolni. Mindig fáj ha valaki elmegy. De ha elment így kellett lennie. Még ha fáj is elfogadni.

Régen mennyire hittem a szerelemben, tele voltam reménnyel, és ma már semmiben nem hiszek, ami a szerelemmel kapcsolatos. Nincsenek érzéseim mások iránt, olyan, mintha az az egy éjszaka elemésztette volna minden érzelmemet és azóta nem tudok szeretni, mintha az az éjszaka megfosztott volna a boldogságtól. Adtam magamból valamit, amit elvittél, ott maradtam kifosztva, üresen. A valóság és a szerelem számomra ellentmondás.

Bármerre is sodor az élet, bármennyi idő eltelhet úgy hogy Ők nincsenek velem, sosem fogom elfelejti kik voltak azok, akik felneveltek, olyanná aki most vagyok! Nem felejtem el, hogy Ők akkor is szerettek, mikor valami butaságot csináltam. Ha sírtam Ők törölték le a könnyeimet az arcomról, Ők kötözték be a sebeimet, miután elestem a kis biciklimmel. Bármennyit veszekedtem velük, tudom, náluk jobban soha senki sem tud jobban szeretni, és én sem tudok senkit sem jobban szeretni náluk! Igen, Ők a Szüleim! ♥

A szívemen régóta, van, már egy heg, aki okozta, az baszódjon meg. Adok a kudarcból, nektek 1 felet, mert az óta nem járok, már a föld felett. Az egóm régen, magasan szállt, de egyről a kettőre, köddé is vált. Valami változott, mint, csak az éj, a belsőm üres, végtelen mély. Hittem, a pasiknak, csak nő kell, mint, ahogyan nekik, csak fasz kell. Észre vettem, nekik a kislány a nyerő, az, aki ribis, az lett a menő...

BUNKÓ, csak 1 szó, ami jellemez, mutatom a középső ujjam, mert nekem a jelem ez. Meg a névjegyem, hogy tartsad meg magadnak, a felém küldött jelzések, rám nem is ragadnak. Leperegnek, de amúgy sem sértenek, hisz vannak, akik elfogadnak, vannak, akik értenek. Szóval öblíts, majd fogd be a szádat, ejtsél el magadba, minden kritikát és vádat. Utána felnézek, a hibátlan énedre, de akkor is baszok, a véleményedre...

Sokat hibáztam az életem során. Hagytam, hogy az emberek kihasználjanak, és elfogadtam a megérdemeltnél sokkal rosszabb dolgokat. Ám tanultam a rossz választásaimból, és annak ellenére, hogy van pár dolog, amit sosem kaphatok már vissza, és vannak emberek, akik már soha nem fognak bocsánatot kérni, legközelebb már okosabb leszek, és nem horgonyozok le olyan dolog mellett, ami kevesebb, mint amit megérdemlek.

• A tükörből bámuló idegen tudja: hogy én vagyok odabenn...

Tudod,az első vélemények nem mindig igazak. Amikor megláttalak gyűlöltelek. De mikor közelebb kerültem hozzád úgy gondoltam milyen csodálatos ember is vagy te. Utána már túl soknak tartottalak. Bűnnek éreztem mikor rólad ábrándoztam. Teljesen azt hittem elérhetetlen vagy számomra. Később kiderült, hogy tévedtem. Közelebb kerültél hozzám mint valaha is gondoltam volna. Megbíztam benned. Mindent elmondtam neked. Ma már káromra rájöttem milyen ember is vagy valójában. Nem érsz annyit sem hogy rád gondoljak. Gyűlölni akarom ami vagy de mégis leírhatatlanul beléd szerettem.:|

Most, ebben a pillanatban valami megváltozott. Mondhatni minden. Kinyílt a szemem és kiürült a szívem. Már tisztán látok mindent és mindenkit körülöttem. Ahogy Téged is. Az égbolt már csak égbolt. A Hold csak egy üres, fagyos bolygó. A szerelem csak kémia, ami jó esetben kibírja 1-2 évig. Te pedig csak egy ember vagy a 6 milliárdból. 2 szem, 2 fül, egy orr és egy üres, érzéketlen lélek. Most, hogy beszéltem Veled, minden megváltozott. Nincs rózsaszín köd, nem létezik olyan, hogy egymásnak teremtve. Csak a szürke, és fájdalmas valóság van, Ha most egy szóval kellene jellemeznem ezt a világot és benne Téged, annyit mondanék: vicc.

Ha egy pillanatra kérhetnék a sorstól egy kis apróságot az...az lenne, hogy kikapcsolhassam az agyam egy pillanatra.. Buta kérés ugye ? Nekem nem.. mert ha az agyam egy percre kikapcsolna, akkor nem tudna beleszólni az életembe, akkor sem ha igaza van.. Mert nem akarom, hogy igaza legyen.. ha egy pillanatra békén hagyna, már rég a szívemnél lenne az irányítás. Már rég megtettem volna azokat a dolgokat, amiket pont az eszem korlátoz meg.. Többeközt abban..hogy elmondjam neked mennyire szeretlek..de mivel 100 meg 100 kérdés bolyong a fejemben, válaszok nélkül, nem beszélve arról a csomó kételyről és félelemről. Na meg persze ezek abból fakadnak, hogy azt gondolom az érzés nem kölcsönös, ezért félek a kudarctól. Látod? Ez a baj. túl sokat gondolkozok..Nem szabadna minden lépést így megtervezni.. hisz az élet a váratlan dolgoktól a véletlenektől szép, ettől élet. Ez egy örökös harc az agy és a szív között.. mert az agynál van a büszkeség a szívnél meg az érzelmek. Nos az agyam megnyerte a csatát. DE a háborút nem!

Változnak az idők és Elmúlnak a percek. Mára már mindenhol üresek a terek. Régi barátságok egy szempillantás alatt elmúltak. A barátok külön-külön maradtak. Szemük előtt már emlékek nem peregnek. Régen örökké ma meg már mindent elfelednek..

Ami már egyszer eltörött, az nem lesz már a régi… Légy úrrá érzelmed fölött, mert nincs aki megérti… A válasz nélküli világ a legnagyobb bánat… Válasz nincs, de érte megadnál minden árat… Reszket a bőröd, ha csak egy csepp remény csillan… De a szép borzongató képe hamar elillan… Hat milliárd ember, a világ mégis néha néptelen… S egyedül az ember még dönteni is képtelen…

Oké, vannak hiábáim nem tagadom. De fogadd el! Oké, vannak fura szokásaim, de kérlek ne vedd el! Oké, ha te ezeket nem érted meg, akkor inkább hagyjuk. Ezeknek a hibáknak és szokásoknak én lettem az anyjuk.

‎Nem múlik. Egyszerűen nem múlik, bármit is tettél vagy mondtál, nem múlik el, nem tudom leállítani. A kezem önkéntelenül is nyúlna feléd, a lelkem ösztönösen hozzád kívánkozik. Olyan, minta megszűnnék létezni. Őrülten hiányzol, és nem tudok ellene tenni, nem tudom, mi ez a dolog, de képtelen vagyok leállítani. Vagy nevezzük a nevén, ez a romlott szerelem. Nem tudom kiölni magamból.

Próbáltam hős lenni és szent, nekem egyik se ment

Már semmi más nem akarok lenni, mint aki vagyok. De kicsoda-micsoda vagyok hát? A válaszom: végösszege vagyok mindannak, ami előttem történt, mindannak, ami voltam, amit láttam, amit tettem, és mindannak, amit velem tettek. Mindenki és minden vagyok, akinek és aminek létét a világban befolyásolta az én létem. És mindaz én leszek a halálom után is, ami másként történt volna, ha én nem vagyok.

Ha a Történeted része kell, hogy legyek, akkor egy napon visszatérsz

Már elég régóta nem vagy gyerek, ideje lenne felelősséget vállalni a tetteidért. Tudnod kéne, hogy annak, amit mondasz súlya van. Ha azt mondod, hogy igazán különleges barátod vagyok, akkor az azt jelenti, hogy bízhatok benned. De mégsem. Ha azt mondod, hogy te mindig őszinte vagy, akkor elvileg mindenkinek nyíltan megmondod, amit gondolsz és nyílt lapokkal játszol. De te még önmagad előtt sem vagy őszinte. Vajon miért van az, hogy hullanak mellőled a barátok? Vajon miért van az, hogy bármikor beszélgetek rólad valakivel mindig elhagyja a számat, hogy "nem értem miért lepődsz meg rajta, hiszen tudod, hogy ilyen..." Én szeretlek és tudom, hogy fontos vagyok neked, de ha így folytatod felégetsz magad körül mindent és egyedül maradsz. Képes leszel valaha szembe nézni önmagadal és azt mondani, hogy "bocs, ezt *********, én vagyok a hibás"?

Igazából már nem bánom, hogy az élet így pofára ejtett. Rájöttem, hogy célja volt ezzel. Nem bírta nézni azt a fajta naivitást ami belőlem áradt. Hittem az embereknek, mi több: megbíztam bennük. Hiszen mért ne tettem volna? Azt hittem mindenki jót akar a másiknak és szem előtt tartja az érzéseit. De nem. Az emberek kétszínűek és ott rúgnak a másikba ahol tudnak. Olyan pofont kaptam az élettől, hogy biztosra vettem: ebből nem állok fel. Aztán teltek a napok, a hetek és összeragasztottam a szívem. Most egy kődarab dobog a mellkasomban szemernyi naivitás nélkül. Sikerült felállni a padlóról és erősebb lettem mint valaha. Nem hiszek és nem bízom az emberekben, de elindultam egy úton… Az úton ahol megtalálhatom az igazi önmagam!

Az egyik énem tud szeretni, de a másik csak gyűlöl. Az egyik csak hazudik, míg a másik elbűvöl. Az egyik erővel pusztít, a másik tiszta szavakkal, az egyik mosolyog, míg a másik küzd a falakkal. Az egyik vérre szomjazik, a másik könnybe fullad, az egyik él a mának, a másik temeti a múltat..

Úgy gondolom, minden okkal történik. Az emberek változnak, ezért képes vagy megtanulni elengedni; a dolgok rossz irányba haladhatnak, ezért értékelni tudod, amikor jó felé mennek; elhiszed a hazugságokat, de egy idő után megtanulsz csak magadban bízni. És néha a jó dolgok szétesnek, hogy jobb dolgok születhessenek!

Arra születtem, hogy érezzek és megismerjem a világot. Hogy saját képességeimet kibontsam, határaimat feszegessem, és átlépjem őket. Hogy magam alakítsam a sorsomat, és megéljem minden egyes pillanatát. Hogy ne hagyjak elmenni magam mellett lehetőségeket, hogy tartozzak valahová, mégis különálló személyiség legyek. Hogy csalódjak, veszítsek, nyerjek, szeressek. Hogy tudjak, akarjak, merjek, próbáljak. Mert ha nem próbálom meg, életem végéig kísérni fog az a bizonyos 'mi lett volna, ha...?' kérdés, amit a világon a legjobban utálok..

Semmibe néztél, én meg a szívem kiöntöttem.. úgy szerettelek b*zdmeg, hogy már szinte bele döglöttem!

Gyűlölj csak! Gyűlölj úgy, hogy épeszű okot nem tudsz rá mondani hogy MIÉRT is! Én kérek elnézést, hogy több emberséget mertem képzelni beléd! Tegyél csak úgy, mintha fogalmad sem lenne ki vagyok, tegyél csak úgy, mintha sosem lett volna közöd hozzám! Tudod mit?! Már nem érdekel, mert ezeket letudod tagadni a nagy világnak, de a szívednek soha, érted?! Soha!!! Örökre a múltad pici darabkája leszek!!

Ez bonyolult. Néha hiányzol, nem bírom, ha nem vagy velem. Szükségem van a jelenlétedre, még ha nem is nézek rád.. Néha ellöklek, mert félek. Megijedek tõled, pedig nem bántasz. Néha futnék veled, akármeddig, akárhova.. Csakhogy együtt lehessünk. Néha ugy érzem, nem jó ha itt vagy, vagy nézel, mert elvársz dolgokat. Lehet hogy nem tudom megtenni. A szívem megszakad, ha mással látlak, de nem szólok egyetlen szót sem. Csak elsétálok.. Néha utálom, ahogy kinézel. De ezt sem mondom soha. A lényed kárpótol mindenért. Nem tudok soha haragudni rád úgy igazán. Pedig lehet, hogy olyat tettél, amiért másnak már nem jutna a bocsánatomból. Néha ha rád gondolok sírok, néha nevetek, néha ordítok, aztánn megint ott a mosoly az arcomon. Lehetne egyszerű, de nem.. ez bonyolult!

Szeretlek...Könnyű kimondani, kár, hogy nem tudtad végig gondolni, mit is mondtál ezzel nekem, most miattad könnyes mind két szemem...Szeretlek...Azt hittem tényleg így gondoltad, hogy őszintén, tiszta szívvel mondtad, de becsaptál rútul, aljas módon! S várom, hogy a holnapenyhülést hozzon...Szeretlek...Neked az semmit nem jelent, hisz könnyen elengedtél egy szerelmes kezet, nem fogtad örökké, ahogy szavaid ígérték, mik egy naiv lány szívét, darabokra törték...Szeretlek...Miért mondtad ezt nekem? Hisz tudtad, hogy nem leszel sokáig velem, tudtad jól, hogy hazugság az, mit suttog ajkad, cseppnyi megbánást sem látok rajtad...Szeretlek...Ezzel a szóval boldoggá tettél, de nem tudtam, hogy immár hazug ember lettél! Hittem, hogy életem majd szép lesz veled, de csak keserűségem köszönhetem neked...Szeretlek...Bíztam benned, hogy így is marad, de szemed máson gyorsan megakad, engem, mint egyszerű játékot, eldobtál, hogy mit okoztál ezzel? Bele sem gondoltál...

Talán nincs mindenkinek párja. Talán nincs mindenkinek Ő-je. Vagy épp soha nem lehet az övé.. Akkor az attól még Ő-nek számít..? Vagy csak az lehet Ő akivel minden klappol és beteljesülhet az aminek be kell? Miért kell olyan közhelyekkel dobálózni, hogy „Megtalálod majd te is!”, „El jön majd a te párod is” stb. Mi van, ha nem?! Nem jött el sem a nagymamáim, sem az édesanyám életében.. És még sok más ember életében sem.. Tegyem fel az életem, az álmaim egy közhelyre? Örökké reménykedjem valaki olyanban, várjak valakire, aki talán el sem jön soha..? Reménykedni valamiben, ami talán nem is létezik.. Én feleslegesnek érzem.. Mintha az amire én vágynék túl sok lenne, túl elérhetetlen.. És úgy érzem, sosem találom majd meg.. Vagy mindig elrontom valamivel.. De ha ő az Ő.. Akkor egyáltalán elronthatom e? Hisz a Sors, az Élet és minden földi illetve égi szentek nekem rendelték, hozzám küldték akkor elrontható e? Léteznek még egyáltalán Ő-k..? Furcsa, mintha ennek az elismerésével, a magányom elfogadásával könnyebb lenne a dolog. Beletörődni valamibe, ami talán sosem változik majd. Én ilyen ember vagyok.. Olvasok, írok róla.. Vágyom rá.. De talán.. Talán sosem jön el. Nincs mindenkinek párja.. Nem juthat mindenkinek örök szerelem..

Azt hisszük, hogy ha megkapjuk, amire várunk, hogy ne haragudj, minden jobb lesz. De a szó nem fedi el a sebeket; Minden bocsánat egy újabb halál, amelyet a léleknek kell átélnie. Megbántottak. Százszor, talán ezerszer is. De a legjobban az fájt, amikor bocsánatot kértek. Tudtam, hogy megölik vele a lelkemet. Nem a megbántás fájt, mert azt elfelejti az ember. Talán hónapok, vagy évek kellenek hozzá, vagy talán csak egy pillanat, de elfelejti. De a bocsánatkérés már azt jelenti, hogy ott, abban a pillanatban, amikor kimondta, vagy megtette, amit mondott, vagy amit tett, őszinte volt. Ott, abban a pillanatban tényleg úgy gondolta, vagy úgy érezte. Ha tehetném, én is úgy élném az életem, hogy sose kelljen megbántanom mást. Mert bár feloldozást nyerhetünk azzal, hogy megbocsátanak, de azt a halott lélekdarabot már semmi nem támaszthatja fel. Senki nem érdemli meg, hogy megöljék a lelkét, hisz anélkül a szíve halott. S szív nélkül, hogy éljük túl az életet?"

Sokszor bunkó vagyok? Meglehet. De inkább legyek őszinte bunkó, mint egy kedves álszent. Inkább legyen durva és sértő amit mondok, mint behízelgő hazugság! És legyen kevés, de igaz barát mellettem, mintsem sok birka mögöttem. Teszek rá hogy ki mit gondol. Aki fontos az tudja az igazságot, a többi meg nem számít .

Mindenkinek vannak problémái, egy nap sem tökéletes, egy élet sem gondtalan, egyetlen ember sem hibátlan. Engem nem kell szeretned, vélhetsz rólam bármit.. ha ennyire unalmas az életed, hát foglalkozz az enyémmel nyugodtan, ahogy gondolod! Ám ha a kudarcaimra pályázol, ha a bukásomat várod, akkor ki kell ábrándítsalak. Bennem feleannyi kárörvendés sincs, mint benned.. engem nem boldogít más szomorúsága.. és épp ezek miatt vagyok nálad százszor erősebb és különb! ;)

Jól vagy? Igen. Akkor miért könnyes a szemed? Csak zavar a cigaretta füst. Rá gondoltál? Nem !De szoktál még rágondolni? Nem, már nagyon rég nem gondoltam rá. Biztos? Igen, teljes mértékben. De attól még szereted. Nem, nem szeretem. És hiányzik? Ő már nem. –Akkor miért vagy szomorú? Mert hiányzik. Látod? Én megmondtam, hogy hiányzik. Nem, ebben tévedsz. De hát azt mondtad hiányzik. Igen, hiányzik. Ő hiányzik nem pedig az, akinek most mutatja magát. Ezt nem értem. Nem baj. Nem is kell még most értened. Egyszer úgyis megérted.

Tudod milyen érzés az, amikor valaki, akit szeretsz ott van melletted, mégis mintha egy hatalmas szakadék lenne köztetek? Hogy milyen, amikor írsz neki és napokig várod a választ, majd rádöbbensz, hogy hiába vársz, mert nem fog írni? Hogy milyen mikor nagy nehezen elhiszed, hogy veled jó is történhet, aztán egy napon ráébredsz arra, hogy mégis hazugság volt az egész? Hogy milyen az, amikor legszívesebben mindent elmondanál, de mégsem teszed, mert tudod, hogy ő nem így érez; és mert úgy gondolod, hogy ha nem mondod ki, akkor nem is igaz? Hogy milyen, mikor el kell engedned valakit, aki soha nem is volt igazán a tiéd, de mégis az életed része volt? Nem ugye? Neked fogalmad sincs ezekről az érzésekről… Te csak a felszínt látod belőlem, az álarcomat, amit azért öltöttem magamra, hogy ne lásd mennyire fáj az, amit velem teszel. A gondolataimban és a szívemben zajló harcok, küzdelmek téged nem érdekelnek, megelégszel azzal, hogy látszólag minden rendben. :/

Már nem vagyok szerelmes beléd. Egyszerűen csak megmaradtál olyan emberként a szívemben, aki a mai napig fontos nekem. Akitől örülök az ölelésnek, ugyanúgy, mint akkor. Akitől jól esik, ha csak úgy megpuszil .. és akitől a mai napig elhallgatom, csupán baráti szeretetből, azt a szót, hogy 'szeretlek'. :|

Ismerős?
-Hogy vagy?

(törötten, haszontalanul, egyedül, tanácstalanul, zavarosan, elárultan, törékenyen, a sírás határán.depressziósan, szorongó, hamarosan feladni készülten, kész lemondani mindenről, szánalmasan, idegesítően,csak teher, távolian, magányosan, keserűen, tört szívű, elutasítva,összetörve.Úgy érzem, hogy minden pillanatban szétesek, üresen, vereséget szenvedetten, soha nem elég jónak lenni..)

-Jól.

Ott akarok melletted lenni, mikor reggel van, csak nézni, mikor nyújtózol egy nagyot, ásítasz és félálomban megölelsz s hozzám bújsz; mindezt ébren- éberen akarom végignézni. Majd kiszáradt száddal, gyengéden adsz egy puszit a homlokomra és a fülembe durmogsz mint egy maci. Ott akarok lenni melletted, mikor kijössz a zuhany alól és vizes, félig pucér testeddel mögém állsz és a nyakamat puszilgatod, mikor én a kávét csinálom a reggeli zűrzavarban. Ott akarok lenni melletted miközben elmész és nézni akarom ahogyan becsukod az ajtót.Ott akarok lenni melletted, mikor hazajössz, megölelsz és elmondod hogy milyen volt a napod. Ott akarok lenni melletted és nézni, hogy miként nézel rám. Melletted akarok lenni, amikor álmosan iszod a kakaódat, miközben a TV- ben agybutító műsorokat nézünk és hozzád bújni, akkor amikor semmi dolgom sincs és érezni, hogy biztonságot adsz, biztonságot ad tested melegsége és lágysága.Melletted akarok lenni miközben nevetsz és együtt akarok veled nevetni és egymáson nevetni; egymás butaságán.Veled akarok lenni, mikor valami fáj, vagy ha megbántott valaki.Veled akarok lenni, moziba menni, eljátszani hogy hogyan ismerkedtünk meg, újra s ÚJRA.Melletted akarok lenni minden este és reggel, melletted elaludni, hozzád bújni, "miért"- eket feltenni , mint egy 5 éves kisgyerek. Magabiztosságod mellett eljátszani egy kislányt, aki semmit sem ért, csak azt tudja elmondani, hogy mennyire szeret és becsül. Nézni akarom nap mint nap, ahogy megmosod a fogad, ahogy felöltözöl, befújod magad a parfümöddel.Veled akarok lenni, amikor beteg vagy és megcsókolni téged és nem érdekelne ha elkapnám; még ha halálos beteg is lennél. Ha az lennél, akkor addig csókolnálak, míg el nem kapom, hisz ha elvesztenélek, akkor nem lennék senki sem. Veled halnék meg, hisz az életem nélküled semmit sem érne. Nem tudnám elviselni a hiányodat, hisz akkor minden nap arra gondolnék, hogy veled akarok lenni, minden áldott nap és nézni, hogy mit- miért- hogyan csinálsz.Veled akarok lenni ráncosan, öreg, ráncos bőröddel is bearanyoznád minden napom, hisz arra emlékeznék mindig, amikor megismertelek.
Ezt akarom átélni és megérteni milyen is a mély hű és őszinte szerelem, ahol nincsenek hazugság, és nem csak pár hétig esetleg hónapig tart...hiányzik hogy valaki a világon mindennél fontosabbá váljon nekem, legyen akire rábíznám az életemet is...persze jók a kalandok és az önfeledt élvezet mikor nem tartozom számadással senkinek, de mégis megkapom az öleléseket és csókokat, csak éppen 'érzelmek' nélkül...szükségem lenne a kötődésre, de amíg ezt nem kapom meg addig csak játszom az élettel és nem érdekel senki véleménye, nem érdekel ki mit mond..!

Csak egy nyugodt pont kell, ahová most leülhetek. Ne kérdezz semmit… Te ezt úgysem értheted. Belül keresek kapaszkodót, hogy ne zuhanjak nagyot. Kívül az élet jobbik része most kerül. Keresem önmagam, megfordult bennem a világ. Mindent próbáltam adni, de Semmit kaptam cserébe. Testem remeg, torkomban fullasztó szorongás…fogd meg a kezem, s talán megérted… Mindig a látszat mögött van a lényeg. Hideg a kezem… a szívem is megfagyott ne mondj semmit.. a szavakra már nem hallgatok…Csak maradj csendben, s megérted miről beszélek… Hallgasd a fájdalmat, mely téged is érhet. Gyenge vagyok…nincs erőm sírni túl nagy a nyomás, ezt nem fogom kibírni. Kell, hogy itt légy…s ne kérdezz. Kell, hogy rám nézz… s pillantásom értsed. Kell a szeretet, mely újra feltölt… nélküle meghalok, adj kérlek erőt! Nem találom magam…elvesztem
Hiába a sok jónak, lám . . szükségtelen. . A sebek nem gyógyulnak…FÉLEK. Valami belül, tönkretesz végleg egyedül vagyok . . a falak bezárnak. A kör szűkül, keresem a kiutat. A minap még a boldogságtól nevettem most zokognék…de értelmetlen. Túl mélyen vagyok, nincs mi kihúzzon kell a remény, hogy szívem új lángra gyúljon. Látom megértetted, miről beszélek a SZERELEM az, mi oly kínzó lehet. Szívemben a tűz lassan kialszik…idő kell! Most nyugodt vagyok, tisztul a fejem. Megértettem, hogy nem kell a szeretetem. Olyannak adtam, ki nem érdemelte meg most kell, hogy kapjak. . . mert a holnapot nem élem meg. Tudod már mi az, mit most mondani fogok: Tévedtem, de tévedni még sokszor fogok.

Ne hidd, hogy aki melletted van és azt hiszed "az életemet is rábíznám" az valóban melletted áll mikor kell. Valóban igaz,hogy akkor derül ki ki az akire tényleg rábízhatnád az életedet, amikor bajba kerülsz. Mikor mindenki hátat fordít neked és egyedül maradsz. Van idő, mikor el akarsz bújni a világ elől. Máshol akarsz lenni. Olyan helyen, ahol nem ismernek, nem tudják ki vagy, honnan jöttél, nem tudnak rólad jóformán semmit. Kell, hogy eltűnj az ismerőseid elől. Kell az érzés mikor bármit megtehetsz, hisz úgysem ismernek, úgysem fognak többé látni és te sem találkozol velük. Mert a megszokott környezetedben hátba támadnak, átvernek, beleavatkoznak tetteidbe, hiszen mindenki jobban tudja nálad mi a helyes, mit cselekedtél, hogyan, kivel és miért, mikor ők ott sem voltak. A hírek szárnyra kapnak és fénysebességgel terjednek. Megállítani nem tudod. Csak elbújni a világ elől. Csak pár napra, hogy elfelejtsd mindent...de mikor minden kötél szakad, akkor áll oda melléd az a személy, akiről valóban tudod, hogy " az életemet is rábíznám.."

Könnyen ítélkezünk mások felett, de ha jobban belegondolnánk, hogy emberek mit, miért tesznek, talán még meg is érthetnénk őket! Ha átgondolnánk vajon mi "az adott helyzetben" mit tennénk, talán nem ítélkeznénk...mindenki hibázik és mindenkinek a saját hibáját kéne értékelni és nem a másik életével foglalkozni!!! és...talán a világ is jobb lehetne amiben élünk. Sokszor őrültséget kell tennünk ahhoz, hogy boldogok lehessünk..és sajnos nem élhetjük le úgy az éltünket, hogy ne okoznánk fájdalmat másoknak, még ha nem is szándékosan..nincs olyan ember a földön, aki tökéletes lenne! És mielőtt mások felett ítélkezel, kérdezd meg magadtól, hogy van-e jogod bárkit is bírálni! ;)

Szomorú a szívem, mert tudom, most nem lehetsz az enyém, összekavart életünk elindult egy rossz irány felé.
Mikor nem vagy velem, könny csordul le arcomon, meg kell próbálnom, de felejteni nehéz - tudom.
Mikor veled lehetek, szikrázik szívem, mert szeretlek, de e szeretet nem szerelem, ezért nem engedhetem, hogy szenvedj.
El kell, hogy felejtselek s te is engem, mert ha ezt most folytatnánk, az nem lenne jó egyikőnknek sem.
Nem akarom, hogy fájjon, de ez nem lehet másképp, engedj el lágyan, s így megmaradsz nekem, mint egy álomkép.
Veled leszek álmomban, s erre az lesz a fájó bizonyíték, hogy reggel majd a párnámon ott csillog egy könnycsepp, mely az enyém.

Minden szép elmúlik egyszer, merengve ágyban fekszel. Álmodsz a múltról, kínoznak a képek, s messzire szállnak el gyönyörű évek. Szemedből fájdalmad könnyekként fakad, arcodon csorog le, akár egy patak. Elmossa múltadat, megfojtja vágyaid, megtörték lelkedet, eltörték szárnyaid. Minden nap szenvedés, végtelen borzalom, vágyod, hogy ne fájna szíved már oly nagyon. Sötét a nagyvilág, örökös éjszaka, nincs aki szeretne, miért is mész haza. Emlékek képei, fájdalmas förtelem, minden nap megkínoz, minden nap gyötrelem. Hazugság árulás, amit csak kaphattál, áldozat lettél, mert adtál, mit adhattál. Úgy érzed tiszta vagy, de mégis elhagytak, kiülő szívedben álmaid elfagytak. Jéghideg leszel, de fájdalmak égetnek, s várod, a halált mely mindennek véget vet.

Ne keress, csak egy szó a telefonban, könnyen búcsúztál. Ami volt, ami lesz nem tudom még meddig hajt a vágy. Valami ami kell, talán csak egy búcsú éjszakát.
A haragot keresem, de nem is tudlak bántani talán. Sírni fogsz tudom jól. Átölelve sok-sok hajnalon, fájni fog a könny mi arcodon még ég, és megbántad tudom minden percben míg vissza hívsz. Csak egy szó, amiről én már mindent tudok mégsem hittem el. Legyen így a miénk, legyen az a búcsú szép emlék.

Tudod milyen álmodozni? egy idő után... Igen, abba is bele lehet fáradni. Azt mondod kész, ennyi volt, soha semmi nem jön össze, és nem hiszed el. Elfelejtesz álmodni, elfelejted a céljaid, és egy idő után elfelejted a jelened is. Már a pillanatot sem értékeled, nem élsz egy mosolyért, de akkor miért is élsz? Semmiért. .. és ha nincs értelme élni... jobb, ha meghalsz. Vagy gondolkodsz, és a szeretteidért, csakis az ő kedvükért vállalod - élőhalottként tengődsz, belül üres vagy, de kívül... mintha egy élő, eleven ember lennél....

‎.....Nem vagyok egyszerű! Csalódtam már olyan emberben, akiben teljesen megbíztam! Nevettem már a könnyeken és könnyeztem a saját nevetésemen! Ütöttek, álltam.. rúgtak tovább tűrtem és nem ejtett rajtam sebet egyetlen pofon sem! Kitéptem a szívem, és oda adtam annak aki nem érdemelte meg! Máskor oly an elől zártam el azt, aki mindent megtenne értem! Megtanultam megbocsájtani a megbocsájthatatlant és elfelejtettem amit más soha nem lenne képes! Segítettem a legrosszabb ellenségemen, de rajtam nem segített senki! Tanultam, és megbuktam.. felálltam aztán újra földre rogytam! Éltem az életem, máskor temettem a lényem! Mégis itt vagyok! Készen arra, hogy megmutassam.. az élet lehet bármily kemény, igen is érdemes végigcsinálni!......

Néha vannak olyan napok mikor egyedül vagyok
S ülök egy padon, mikor ragyognak a csillagok
Visszagondolok azokra az elmúlt napokra
Melyeket elfeledni nem fogok soha..
Szerelmek, fájdalmak, csalódásak és vágyak
Melyek miatt sírtam át sokszor az éjszakákat
Voltak, kik őszintén s igazán szerettek..
De voltak kik nem kímélve bántottak, átvertek...
Volt, hogy úgy ébredtem: érdemes még élnem?
Vagy, hogy ilyen szép még sosem történt velem:)
Ilyen az élet.. változik nagyon sokszor
Van, hogy felemel, máskor földbe tipor...
Álmok, vágyak, remények ezek borítják lelkem
Hogy egyszer rám is rámtalál az igaz szerelem...
Kinél az örökké szó, valóban örökké tart
És szívemben nem csak újabb vihart kavart..
Nem is tudom reménykedjek-e még ebben..
Hogy valaki szeret majd engem telljesen..
Bántottak már elegen, okoztak már fájdalmat..
Remélem az élet ezentúl valami szépet tartogat
Egy olyan utat találok, mely a boldogsághoz vezet
S mellettem lesz az úton ki örökké fogja kezemet
Felsegít, ha a hosszú, rögös úton elbotlanék
S bátorítana ha már ugy érzem mindent feladnék..
Csak ennyire vágyom, semmi többre..
Hogy az örökké szó.. legyen végre örökre...˘

Már csak az emlékeimben él a régi én,
talán visszahozhatnám még..de akkor megint sebezhető lennék...
Egy furcsa pillantás, elégedett mosoly és amit megtörhetetlennék véltem..az most romokban hever..és a porban állok én..!

Mi - nem leszünk barátok utána sem, és nem voltunk barátok előtte sem. Mi csak szeretők voltunk. Valakik, akik összetalálkoztak véletlenül, és nem tudtak egymás mellett érintetlenül elhaladni. Mi nem fogjuk utána egymást keresni, mert valahányszor a te számodat hívnám, bennem lesz az a dac, hogy ha nem hiányzom, miért is keresselek, és te sem fogsz hívni, mert már nem lesz jelentősége a nevemnek a telefonodban, ha egyáltalán megmarad a számom. Érted? Mi ott leszünk egymás múltjában, és csak nézzük majd azt az ajtót, amit olyan erővel vágunk be, hogy a szíved is beleremeg majd, de nem fogjuk újra kinyitni, mert nincs miért, mert ebből nem lesz happy end-es történet, még csak szerelem sem, ebből nem lesz semmi, csak te, meg én vagyunk, egy teljesen véletlen érintésben, mert nem vagy benne a tegnapjaimban, a holnapjaimban, mert nem akarom, hogy benne legyél..."

Emlékszel amikor azt mondtad, örökre barátok maradunk? Amikor egész este, az éjjelbe nyúlóan beszèlgettünk? És amikor megesküdtünk, hogy mindent megosztunk egymàssal? Akkor most miért tartunk ott, hogy hozzám sem szólsz, és nem vagy hajlandò ápeszű vâlaszt adni arra hogy mit vétettem ellened?

Túl kell lendülnöm ezen az egészen. Újra annak az életvidám mindenkit és mindent szerető lánynak kell lennem, mint azelőtt. Mosolyognom kell, amikor felnézek az égre, és nem azon rágódni, hogy vajon Te mit csinálsz. A döntésed egyértelmű volt, talán csak nem akartam, vagy nem tudtam elhinni. Ha unatkozom az órákon, egy mesebeli hercegről kell álmodoznom, nem pedig arról, hogy milyen volt amikor megcsókoltál. A csillagos égről szeretném, ha olyan egyszerű dolgok jutnának eszembe, mint a bolygók, nem pedig az első éjszakánk, a napsütésről pedig nem az az élettel teli mosoly, hanem a tiszta és fájdalommentes melegség, és ha fázok, nem szeretnék olyan bonyolult dolgokra gondolni, hogy milyen volt, amikor átöleltél, csupán csak elmenni a ruhásszekrényemhez és felvenni a bolyhos zoknimat... Hidd el, ennyi épp elég lenne. Ha el tudnálak felejteni, megtenném. De már nem megy. Egyszerűen benne ragadtál a szívemben.

Egy kérdés.... ami szüntelenül kattog a fejemben. Mikor lesz már végre megnyugvás a szívemben? Egy kérdés: melyre már csak az idő a válasz.. Úgy érzem, nincs számomra megfelelő támasz. Annyi a kérdés... Teljesen felemészti mindenem Nem tudom, hogy megéri-e még reménykednem.. Előveszem kis dobozom, benne van minden emlékem. Benne van a múltam... minden régi szép életem Ajándékok.. elkopott fényképek, melyeken mosolyogtam Olyan rég volt minden... akkor még boldog voltam. Hová tűnt minden? Miért így kellett történnie?? Könnyes szemmel felnézed a csillagos égre Könyörgöm Neked... adj választ a kérdésemre. De néma csönd... Hiába várok bármilyen feleletre Egy kérdés... mely gyötör.. fáj és nagyon kínoz Ordítok belül... Ki az aki végre boldogságot hoz??? Ki megfogja a kezem, s a fülembe súgja halkan: Te voltál az a lány, ki velem volt az álmaimban. Elvisz arra helyre, melynek a neve a boldogság. Hol nem létezik fájdalom, szenvedés és csalódás... Az elkeseredettség felé.. ehelyett egy örök jegyet kaptam. Nem bírom már... egy átok az élet... én már végleg feladtam Egy kérdés: válaszra többé már soha nem várok.... -Halk felelet fentről: "Ne félj...Kis idő.. és beteljesülnek az almok..