2011. október 2., vasárnap

Annyi minden történt a nyár folyamán, az éltem 180°-os fordulatot vett és nem éppen pozitív irányba. Az eleje nagyon szupi volt barátok vettek körül, volt egy fiú aki olyan érzéseket ébresztett bennem amiket még előtte nem éltem át. Aztán jött a hideg zuhany, a szüleim elválnak, kicsit kibuktam, persze a barátok is sorra hullottak ki mellőlem, nyár végére a kapcsolatomnak is vége lett. Egy olyan ember maradt mellettem akit tényleg barátnak tekinthetek, ami pozitívum az egészben h lettek mostohatesóim akiket imádok. Na és új suli is van, nem is hittem volna hogy ennyire fognak hiányozni a középsulis évek, persze ez se rossz. Minden esetre nagyon hiányzik a régi életem, talán egyszer sikerül újra felépítenem egy számomra boldog jelent de nem lesz egyszerű, minden esetre nem adom fel, addig biztos nem míg legalább egy ember van mellettem és hisz bennem. Néha nagyon nehéz azt mutatni h minden rendben mikor belülről darabokra hullok szét, és még is csak mosolyogni próbálok mintha semmi gond nem lenne, sokan hisznek is a mosolyomban, csak nagyon kevesen veszik észre hogy mi is van bennem valójában. És annyira unom már hogy ilyen hihetetlenül naiv vagyok, elhiszem mindenkiről hogy jó ember, aki akár egy jó szót is szól hozzám, nem látok át az embereken és mindig váratlanul ér mikor a "barátok" kést szúrnak a hátamba...Akik az őszinteségről papolnak ők a legállszentebb és kétszínűbb emberek a világon, őszinteséget várnak miközben nem adják meg nekem...de ha véletlen én elmondom ami a fejemben van akkor már egyből szemét bunkó vagyok, de akkor még is mit tegyek??? Ahelyett hogy elgondolkoznának a dolgokon egyből támadnak, persze én sem vagyok tökéletes, de hogy mindig mindenért én legyek a hibás az sem a valóság. Több éves barátság veszett oda csak úgy a semmibe, és ezek után bízzak az emberekben, legyek nyitott? Még is ilyen tapasztalatok után hogyan bízzak és hogyan nyíljak meg akárkinek? Ha bennem van a csalódás tudata hogy bármikor elárulhat, és bizony az emberek többsége ilyen, ha teheti támad és olyan dolgokat használ fel az állítólagos barátja ellen amiről annó azt ígérte sosem tudatja senkivel, még is megtesz és szart sem ér a bosszú mert csak még jobban megkeserít belülről és különben is miért lennék ugyan olyan mint ő?? Nem szeretem a szemet szemért játékokat, mert abban mindenki elveszti a látását.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése