Valahogy mindig az kell, aki eldobhat. Akivel bizonytalan lehet minden. Az életem. A fájdalmam. Aki nem jön sokszor, s így megunni sem tudom. Aki nem ad sokat, s ezért mindig többre vágyom. Így szenvedek. A biztos valahogy elutasít magától. Biztossága nem érdekel. Mert elfojtana. Megváltoztatna. És még azt is tudom takarni, hogy mennyire félek. Mert a biztos is lehet majd bizonytalan. És azt nem tudom kiszámítani. Bekövetkeztekor pedig még jobban fájna. Azt akarom, hogy egy bizonytalan váljon biztossá. Néha képtelenség megmagyarázni engem. Van, hogy nem tudok hinni. Mint most. És létezik olyan pillanat, amikor elhiszem, változhatnak érzések irántam. Szeret. Csak nem tudja még.Akkor kéne felpofozni magam, és üvölteni, hogy ne álmodozz! Eldobhat. Meg is fogja tenni. Ne hidd, hogy biztossá válik! Ne hidd, hogy érezhet irántad olyat, amire vágysz, mert te érzed!

Nézd ezt a lányt. Távolról szánalmasnak tűnhet. Minden buliban más pasival látod, de ha közelebb merészkedsz hozzá, látod rajta azt a fájdalmat, amit az élet okozott neki. A legtöbb dologért magát hibáztatta, és ezt tette őt tönkre. Belülről teljesen meghalt. Nem mer már senkihez kötődni. Pedig soha nem volt nagy elvárása, csak egy dolgot kért, hogy szívből szeressék...

´Egy tökéletes világban soha nem kellene bocsánatot kérnünk. Soha nem beszélnénk meggondolatlanul, nem bántanánk meg egymást,
nem törnénk össze egymás szívét. A szeretet uralkodna mindenek felett, és mindenki boldogan élne.. De. Ez nem egy tökéletes világ,
mert az emberek néha a saját kárukon tanulnak, néha olyan dolgokat teszünk, amiket már nem lehet visszavonni, akárhogy is próbáljuk.
Sajnálom, hogy ha fájdalmat okoztam neked, és így okot adtam arra, hogy kételkedj benne, mennyire fontos is vagy nekem.. ´