Tudod, volt egyszer valamim. Azt hiszem egy kincsem. De nem voltam képes felnőni hozzá, értékelni, vigyázni rá.Vannak olyan dolgok, amiknek a hiányát csak akkor fogod fel, amikor már elveszítetted, vannak közülük, amiket vissza akarnál kapni, vannak amelyekről már lemondtál régen. Van hogy egy embert veszítesz el, azt hiszed újra megtaláltad, rádöbbensz hogy mégsem, csalódsz, sírsz , nevetsz. Nem tudod mit csinálj. Újból megleled. Másmilyen. Te is másképpen nézel rá, ő is rád. Ez így van rendjén. Az emberek változnak, hibáznak tévednek, de ha tanulnak belőle, megérte.Olyankor vagy igazán felnőtt, amikor feledni tudod a sérelmeket, és inkább őszintén mosolyogsz a másikra. ami megtörtént, az a múlt. Ha emészted magad, előbb utóbb beleőrülsz. Nézz előre..és főleg oldalra! Nézd csak kik állnak melletted! Nem most. Most akárki. De amikor bajban vagy, akkor nyisd ki a szemed. Ne félj segítségért kiáltani, vagy csak suttogni, ha már nincs erőd. Akinek számítasz, az meghallja majd. Csend van és sötét. Most csak mi vagyunk itt. Te és Én. Mondd el mi bánt. Én nem nevetlek ki. Hunyd le a szemed. Mit látsz? Én fényt. Most jobban érzem a kezed melegét, a szíved is szaporább. Kire gondolsz? Elhűltél, a kezed is megremegett. Félsz talán, hogy bárki beléd lát, megtudja szíved féltett titkát? Ne félj! Én nem mondom el senkinek. Most már remélem érted, hogy miről is beszélek...