Jól csak a szívével lát az ember, ami igazán fontos az a szemnek láthatatlan

Nem érdekel, hogy miből élsz.
Azt akarom tudni, hogy mire vágysz,
és hogy mersz e találkozni szíved vágyakozásával.
Nem érdekel, hogy hány éves vagy.
Azt akarom tudni, megkockáztatod-e, hogy bolondnak néznek a szerelmed miatt, az álmaidért, vagy azért a kalandért, hogy igazán élj.
Nem érdekel, hogy milyen bolygóid állnak együtt a holddal.
Azt akarom tudni, hogy megérintetted-e szomorúságod középpontját, hogy sebet ejtett-e már valaha rajtad árulás az életben, és hogy további fájdalmaktól való félelmedben visszahúzódtál-e már.
Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e lenni fájdalommal, az enyémmel, vagy a tiéddel, hogy vadul tudsz-e táncolni, és hagyni, hogy az eksztázis megtöltsön az ujjad hegyéig anélkül, hogy óvatosságra intenél.
Vagy arra, hogy legyünk realisták, vagy emlékezzünk az emberi lét korlátaira. Nem érdekel, hogy a történet, amit mesélsz igaz-e.
Azt akarom tudni, hogy tudsz e csalódást okozni valakinek, hogy igaz legyél önmagadhoz, hogy eltudod-e viselni az árulás vádját azért, hogy ne áruld el a saját lelkedet.
Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépet, még akkor is, ha az nem mindennap szép, és, hogy isten jelenlétéből ered-e az életed.
Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz e élni a kudarccal, az enyémmel, vagy a tiéddel, és mégis megállni a tó partján és azt kiáltani az ezüst holdnak, hogy "igen"!
Nem érdekel, hogy hol élsz, vagy, hogy mennyit keresel.
Azt akarom tudni, hogy feltudsz-e kelni egy szomorúsággal és kétségbeeséssel teli éjszaka után, fáradtan és csontjaidig összetörten és ellátni a gyerekeket? Nem érdekel, hogy ki vagy és, hogy jutottál ide.
Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz középpontjában anélkül, hogy visszariadnál.
Nem érdekel, hogy hol, mit és kivel tanultál.
Azt akarom tudni, hogy mi tart meg belülről, amikor minden egyéb már összeomlott.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni saját magaddal, és, hogy igazán szeretsz e magaddal lenni az üres pillanatokban.

XD

Volt egyszer messzi földön egy önálló, magabiztos hercegnő, aki egy szép napon a kastélya melletti zöldellő mezőn, a kristálytiszta tó partján környezeti kérdésekről elmélkedve egyszer csak meglátott egy békát.
A béka ráugrott a hercegnő térdére, és azt mondta:
Ó, csodálatos hölgy, valamikor daliás herceg voltam, amíg el nem átkoztak. Ha megcsókolnál, ismét jóvágású fiatal herceg lehetnék, és akkor drágám összeházasodhatnánk, beköltözhetnék a kastélyodba az anyámmal együtt, ahol főzhetnél, moshatnál ránk, nevelhetnéd a gyerekeinket, és emiatt örökké hálás és boldog lehetnél!
Aznap este, miközben a hercegnő könnyű vacsoraként, enyhén fehérboros hagymamártásban megfuttatott fenséges békacombot szopogatott, magában elmosolyodva így szólt: - én kurvára nem így gondolom. :)

Ne álmodj, kedves, az ébredés fájni fog

Mindig voltak, vannak és lesznek olyanok akik nem tudják elfogadni, hogy ha valaki más mint ők, mer csak a külsődet: a cuccaidat, a stílusodat nézik és azt hiszik ettől már ismernek, pedig nem... A hátad mögött kibeszélnek, elmondanak minden rossznak, aminek a felesem igaz, mert ők nem azt az embert ismerik aki valójában vagy, és esélyt sem adnak arra, hogy a téveszméjük ellentétét bebizonyítsd.

Az élet túl rövid
ahhoz, hogy egyszer
csak felébredj, és
megbánd. Szeresd azokat, akik
jók hozzád. Felejtsd el azokat, akik
nem. Hidd, hogy minden valamilyen
okból történik. Amikor új esély adódik,
két kézzel kapj érte. Ha ez gyökeresen
megváltoztatja életedet, ne ellenkezz.
Soha senki nem mondta, hogy könnyű
az élet, csak azt, hogy érdemes élni.

Az élet nem arról szól, hogy a vihar elmúlását várjuk.. sokkal inkább arról, hogy megtanuljunk táncolni az esőben..

Tudod, mit jelent, hogy élni? ... nevetni, és olykor szomorkodni; mosolyogni annyira, hogy sírni kelljen; hatalmasakat szeretkezni; hatalmasakat tombolni, táncolni egy éjszakán át; a barátaidat megvigasztalni; másokat mosolyra deríteni; emlékezni és felejteni; pénzt költeni és kuporgatni; reménykedni és álmodozni; tanulni és tanítani; áldozni; makacsnak lenni és könyörögni; változni és változtatni; érezni az illatokat, látni a fényeket és hallani a hangokat; valóra váltani az álmaidat és olykor elviselni, ha mégse válik valóra s mindezeket úgy tenni, hogy önmagad vagy minden egyes pillanatban, mert nem tudhatjuk, hogy melyik lesz az utolsó.

"Ne add meg ennek a szemét világnak, hogy rosszul érzed magadat benne!"

Milyen vagyok? Néha ördög, néha angyal, néha bevonnád arannyal. Néha szurok meg toll kéne, hogy azt kenjed a képére... Néha hívod, néha bánod, hogy meglátta a napvilágot... Néha megtipor a lába, néha büszkén nézel rája... Néha vonz és néha taszít, ragyogása néha vakít. Néha vár és néha várat, néha birtokolhatsz százat. Néha száz vesz birtokába, néha csak egy ejt fogságba. Néha ostoba az arca, néha ez csak álarc rajta. Néha sír, néha kacag,néha boldog dalra fakad. Néha mérges, néha fáradt, néha kincs a világnak. Néha átok, néha áldás, néha csak egy néma kiáltás...

„Mint minden becsületes, magyar, tizenéves fiatal
Aki álmodozik részegen, de nem tudja, hogy mit akar!”

"Szomorú tud lenni, hogy változnak az idők. Amikor elsétálsz valaki mellett, akivel régen órákig tudtál beszélni, most pedig még csak rád sem néz.."

Az én álmaim mások, de mégis mindig magam alá ások.

Úgy érzem szükségem van egy helyre, ahol igazán önmagam lehetek, ahol nem kell eltakarnom az érzéseimet és a gondolataimat mások megvető véleménye, tekintete, és megalázó szavai elől...Miért nincs egy búvóhely, ahova menekülhetnék a nyüzsgő nagyvilág elől?

Ha jó ember lennék az Isten máig velem lenne, de ha más lennék mint most, magamtól hányingerem lenne..

AZ én világom, itt bármit megtehetek,
ha a barátaim vagytok ki állok mellettetek
Ha a helyzet úgy alakul, talán együtt halunk
Együtt élünk ez a fontos meg hogy egymásnak mit adunk
Mit hagyunk az utókornak ezen a földön
És cserébe nem kell senkit se megölnöm
Ez börtön annak aki saját magát zárja be
Csak azt nem tudom rajtam kívül más ember is látja-e
Mindennapos háborúk, általános vakság
Hazugságban éltek ez bevonható tanulság
Behunyták szemüket rengetegen örökre
a fátylat szemed elől gyerünk végre töröld le..


„Egy monoton szürke frázis az életből,
Elegem van már a hazug énekből.
Butító érvekből, barátság érdekből,
Eltompult hallás a vezető léptekből.
Vakság a fényekből, egy néma a képekről."



Az úton fekszik, a teste jég,
De arcán egy mosoly játszik még.
Ezer év fájdalma dúlta szét,
Megölte őt mert köztünk élt.
Nem vágyott másra, egy mosolyt kért,
Ennyit adhatott ennyit remélt,
De helyette bánatot, fájdalmat, vért,
Gyötrelmet, halált, kínokat élt...

Szomorú tündér volt, törött szárnyú angyal
Megmenthettük volna egy emberi hanggal...
Szomorú tündér volt, csipetnyi királylány,
De mi azt sem tudtuk, hogy köztünk járt.

Fényt hozni jött, egy reménysugárt
Te otthon ültél míg epedve várt
Odament hozzád ragyogó arccal
Te eloltottad fényét, hogy nyugodtan alhass...
Hozzádlépett újra, köszönteni akart
Te levetted a hangját, mert épp akkor zavart
Feléd sétált ismét, integetett neked
Te elfordultál tőle, hogy egyedül lehess.

Szomorú tündér volt, törött szárnyú angyal
Megmenthettük volna egy emberi hanggal...
Szomorú tündér volt, csipetnyi királylány,
De mi azt sem tudtuk, hogy köztünk járt.

Biztosan láttad feléd lépett
Hirtelen tudtad, hogy nem lát téged
Keresztül rajtad, mögéd nézett
Sosem láttál még ilyen szépet
S míg gyönyörűsége félbe tépett
Ő azt sem tudta, hogy ott vagy és nézed
Most az úton fekszik, a teste jég
De arcán egy mosoly játszik még...

Szomorú tündér volt, törött szárnyú angyal
Megmenthettük volna egy emberi hanggal...
Szomorú tündér volt, csipetnyi királylány,
De mi azt sem tudtuk, hogy köztünk járt.

Amikor...

Amikor tudod hogy nem lenne szabad, de valami
mégis megmozdul benned, akár hogy is
harcolsz ellene..
Amikor oda megy hozzád és nem mond semmit..
csak rád mosolyog.
Amikor oda hajol hozzád és a füledbe súg...
Amikor érzed a parfümje illatát..
Amikor hozzá ér az arca a tiédhez...és rád néz.
Amikor beszélgettek és repül az idő..
Amikor vége az estének várod hogy elkérje a számod, és
meg is teszi.
Amikor haza felé egyszer csak kapsz egy smst...
Amikor otthon mosolyogva fekszel az ágyban....
Amikor másnap reggel arra ébredsz hogy hív.....
Amikor arra kér hogy találkozz vele..
Amikor meglátod,ugyan azt látod az arcán..
Amikor együtt nézitek a naplementét..
Amikor megfogja először a kezed..
Amikor végre megölel, és magához szorít....
Amikor várnád hogy megcsókoljon, és nem teszi meg..
Amikor haza visz elköszön...
Amikor vissza ránt és megcsókol...
Amikor látod a szemén hogy tényleg hiányozni fogsz neki..
Amikor először mondjátok ki hogy "mi"..
Amikor bemutat a barátainak..
Amikor elvisz a szüleihez..
Amikor fekszel az ágyon és ő nem alszik, csak néz...
Amikor ő alszik és te nézed...
Amikor nem bírod elengedni a kezét..
Amikor alig várod hogy újra lásd..
Amikor hajnalban is felhív csak hogy hallja a hangod..
Amikor kilépsz a kapun, ő már ott vár...
Amikor először tervezgetitek a jövőt...
Amikor csak egymásra néztek ,és nem kellenek szavak..
Amikor haza visz , és hosszan magához szorít...


Amikor felébredsz és körbenézel...
Amikor rájössz h ez csak egy álom...
Na akkor fog a legjobban fájni.
Amikor a legnehezebb akkor csak mosolyognod kell.

basszus :S

Csütörtökön előrehozott érettségim lesz föciből és eddig még semmit se tanultam rá, ma kezdtem szóval azt hiszem most minden időm erre fogom fordítani, vagyis leghamarabb csütörtökön fogok ide írni, majd elmesélem milyen volt és h sikerült.

A dolgok nem mindig azok aminek látszanak....

Két utazó angyal megállt,hogy az éjszakát egy tehetős család házában töltse el. A család udvariatlan volt, és megtagadta az angyaloktól, hogy a nagy ház vendégszobájában pihenjek ki magukat. Ehelyett egy picike helyet kaptak a hideg pincében. Amikor kinyújtóztak a kemény padlón, az idősebb angyal meglátott egy lyukat a falon és kijavította azt. Amikor a fiatalabb angyal kérdezte, miért, az idősebb angyal így felelt:

-"A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak."

A következő éjjelen mindketten egy nagyon szegény, de vendégszerető paraszt és felesége házában pihentek.Miután azok azt a kevés ételt is megosztották velük, amilyük volt, átengedték az angyaloknak az ágyukat, ahol ők jót aludhattak. Amikor a következő napon a nap felkelt, az angyalok könnyek között találtak a parasztot és a feleségét. Az egyetlen tehenük, akinek a teje az egyedüli bevételük volt, holtan feküdt a mezőn.

A fiatal angyal dühös lett és kérdezte az idősebbet, hogyan hagyhatta, hogy ez megtörténjen. Az első embernek mindene megvolt, mégis segítettél neki, vádolta. A második családnak kevese volt, és hagytad, hogy elpusztuljon a tehenük.

"A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak," mondta ismét az idősebb angyal. Amikor a nagyház hideg pincéjében pihentünk, észrevettem, hogy a falon lévő lyukban arany van. Mivel a tulajdonos olyan mohó volt és nem akarta megosztani szerencsés sorsát, betapasztottam a falat, hogy ne találhassa meg. Amikor a utolsó éjszaka a paraszt ágyában aludtunk, jött a halál angyala, hogy elvigye a feleseget. Helyette odaadtam a tehenet.



"A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak."

...>.<...

“Felkelsz, és arcodra egy mosolyt festesz, ez is kell a mindennapos jelmezedhez, milyen szép vagy… Újra játszol, újra élsz, magányodról nem beszélsz, hangok hívnak, visszatérsz, nem szeretsz és nem remélsz… Ugye nem félsz??”.

A barátság szívből jön, vele együtt szeretet, vajon hány ember van e földön, aki nem csak mondja hogy szeret...

„Egy monoton szürke frázis az életből,
Elegem van már a hazug énekből.
Butító érvekből, barátság érdekből,
Eltompult hallás a vezető léptekből.
Vakság a fényekből, egy néma a képekről."

AZ én világom, itt bármit megtehetek, ha a barátaim vagytok ki állok mellettetek. Ha a helyzet úgy alakul, talán együtt halunk, együtt élünk ez a fontos meg hogy egymásnak mit adunk. Mit hagyunk az utókornak ezen a földön és cserébe nem kell senkit se megölnöm. Ez börtön annak aki saját magát zárja be. Csak azt nem tudom rajtam kívül más ember is látja-e. Mindennapos háborúk, általános vakság hazugságban éltek ez bevonható tanulság. Behunyták szemüket rengetegen örökre a fátylat szemed elől gyerünk végre töröld le..

Minden ajándékot és minden kínt,
úgy adok vissza ahogy itt bent érint
De szemet szemért játékot nem játszom,
mert abban én is elvesztem a látásom.

Végignéztem ahogy a falak összeomlanak körülöttem, de nem hiszem hogy újra tudnám őket építeni...

"Eljön az az idő, amikor fel fog tűnni, ha a tükörbe nézel, hogy az a csillogás, ami egykor a szemedben volt, már régen eltűnt.Már nem úgy látod a világot, mint egykor, már nem várod a csodákat, pusztán a sivár és kopár tényeket látod, amik villámként képesek átcsapni rajtad. De téged ez már cseppet sem izgat. Tudod nagyon jól, hogy ez a világ sajnos ilyen. Nem fogsz megbízni senkiben, és ezzel azt is képes vagy őrületbe kergetni, akit valójában szeretsz. Az ifjúkori szerelem már rég a múlté. Nem fog annyira lelkesíteni semmi a világon, mint régen, mert tudod, hogy semmi sem olyan fontos és nagyszerű, mint azt egykor hitted. A világ meghal benned, és vele halsz te is. Megölted a lelked egy tollvonással."

Nem értem az embereket még mindig nem és minél inkább próbálok átlátni a dolgokon annál homályosabbak lesznek számomra. Nem értem miért van az h valaki azt mondja h mindig számíthatok rá és pár napra teljesen megcáfolja önmagát? Mire jók az ígéretek? Miért kel olyat mondani amiről már a kimondott szavak előtt tudni fogja h nem lehet betartani? Miért ilyenek az emberek? És miért van az h én mindenkinek elhiszek mindent aki csak egyszer is jót tesz velem? Teli van a fejem kérdésekkel amikre egyre intenzívebben várnám a válaszokat, de azt hiszem ezeket a válaszokat soha nem fogom megkapni. Úgy érzem egyre kevesebb személyben bízhatom meg igazán, és ezzel együtt egyre kevesebben embernek merem megmutatni a valódi énem, h ne csak azt lássák amit én akarok h lássanak. Igen szomorú vagyok, és összezavarodott. A mosoly egyre inkább csak álca az arcomon, amivel megakarom védeni magam a sok kíváncsi embertől akinek az én gondjaim semmit mondóak, de néha már ez sem megy és eluralkodik rajtam a rosszkedv és a fájdalom, amit már álcázni sem tudok. De azért próbálom, erősen próbálom. Bár az tény h ez már nem a régi szívből jövő jókedv amihez mosoly olykor nevetés társul. Csalódtam az emberekben, és erre a körülöttem lévők néha még egy lapáttal rá is tesznek...