Boldogság gyere haza, késő van gyere haza...

Az életben soha nem lehetsz boldog. Legalábbis tartósan nem. Mindenki ezt keresi, és az élet halk léptekkel, észrevétlenül suhan el mellettünk, mint egy régi szellem, egy régen látott ismerős. Néha felfigyelünk rá, és amikor észrevesszük, mintha egy gyorsvonat robogna el a fejünk mellett úgy, hogy még a lelkünk is beleremeg. Boldog tartósan nem lehetsz... viszont átélheted a boldogságot, amikor csak akarod. Az a baj, hogy elfelejtjük, a boldogság hol van, és hogy hogyan juthatunk el oda. Szerintem elégedettnek kel lenni az életünkkel. Elfelejteni azt, ami a múltban történt, az már csak egy emlék, egy illúzió... ahogy a jövő is. Az egyetlen dolog amivel az életben rendelkezünk, az az örökkévaló pillanat... amikor gondolsz valamire, a múltadba, akkor is a jelen pillanatban vagy, még ha ezt minden porcikáddal tagadni akarod, és menekülni akarsz abból, ami körülvesz. Állj meg egy percre, és figyeld a csendet! Nézd meg mi az, amid van. A tested, a lelked, a hely, ahol éppen állsz, vagy ülsz, vagy fekszel. Milyen eleven minden a csendben... Nézd meg, ahogy a virág egy csepp esőnek is örülni tud. Ahogyan a Te lelked is örülni tud, akár egy csepp boldogságnak is. Légy elégedett azzal, amid van. Azzal hogy élsz, hogy emberek vesznek körül, vagy éppen magányos vagy. Légy elégedett, ha beteg vagy, ha meggyógyulsz, és akkor is, ha nem. Mert láttál valamit... még ha ezidáig csak nézted is. Láttad az élet csodáját. Lélegeztél. Még ha csak egy lélegzetnyi időd is jutott tényleg arra, hogy mindezt átéld. Ha megtanulsz elégedettnek lenni, és nem mindig arra vágyakozni, ami nincs, és így elvesztegetni az életedet, mindig eszedbe fog jutni, n érzés a boldogság. Mert elégedett mindig lehetsz. Mert hihetetlenül sok, megszámlálhatatlan dolog vesz körül, amivel elégedettnek kel, hogy legyél, és amiért hálát kel adnod. És ha elégedett vagy, öntudatlanul mosoly fakad az arcodon, és máris átérzed azt, milyen az igazi boldogság...

Felnőttünk úgy gondolják de mi ebből nem kérünk, köszi nem kérünk...

Te nem hiszel a csodában, tagadod? Nézd csak, nem győzhetlek meg, mert a csoda legfőbb ismertetőjele, hogy csodálatos – nem lehet bizonyítani, mint egy élettani tényt, nem lehet fényképezni, sem előre, mennyiségtani törvények szerint megjósolni és kiszámítani. A csoda megnyilatkozási formáit sem könnyű mindig érzékelni: nem jár mindig két lábon, nem lehet fényképezni, nincsenek telekkönyvi, sem anyakönyvi adatai. A csoda, egészen egyszerűen, megnyilatkozik – s néha csak sokkal később értjük meg, mi volt a csoda, hogyan avatkozott életünkbe, s mi volt e beavatkozásban a természetfölötti és csodálatos.

Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Csak lépdel az utakon és másra gondol. Néha széles az egyik út, aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek. Az utakat sokáig csak alkalomnak tekintjük, lehetőségnek, melynek segítségével elmehetünk a hivatalba vagy kedvesünkhöz vagy a rikkantó, tavaszi erdőbe. Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová. Nemcsak mi haladunk az utakon; az utak is haladnak velünk. Az utaknak céljuk van. Minden út összefut végül egyetlen közös célban. S akkor megállunk és csodálkozunk, tátott szájjal bámészkodunk, csodáljuk azt a rejtelmes rendet a sok út szövevényében, csodáljuk a sugárutak, országutak és ösvények sokaságát, melyeken áthaladva végül eljutottunk ugyanahhoz a célhoz. Igen, az utaknak értelmük van. De ezt csak utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt.

Ne csak nézz...láss is! Ne csak próbáld...tedd is! Ne csak létezz...élj is! Ne csak álmodj...merj is!

"....De a lélek nehéz, a végén mindannyian megszakadtok
Elakadtok, mert ismerni akartok
Látjátok bennem, amit másban nem
Pedig nem vagyok az, minek hisztek, csak kárba megy
Az érzelem, mit felém pulzáltok
A megismerés felénél nem értetek, megriadtok, lepauzáltok
Megálltok, megbántott lélekként sajnálattal hagynátok el
Ha nektek ez kell, hát adjátok fel
Menjetek el, felejtsetek el
Az ember bonyolult, ha fáj úgy érzi felejteni kell
Változom én is, hidd el, lehet nem látod
Csak várod a változást és engem vádolsz
Rám számolsz minden rosszat, de az élet nem egyszerű
Csak egy pillanatkép vagyok, egy ember, csak pár betű
Így hát lásd, amit kéne, te, én, és más
Nem vagyunk történetek, csak néhány apró vallomás
Hát gondolj rám egy szép napon
Mikor felnézel az égre, a nevemet majd ott hagyom
Én ez vagyok."

Csak egy kép, mindneki értse ahogy akarjak...

Mert ember vagy...

Ha nagy csapás, lelki fájdalom ér, mindenekelőtt gondolj arra, hogy ez természetes,
mert ember vagy. Mit is képzeltél? Ember vagy, tehát kedveseid meghalnak, barátaid
elhagynak, s minden, amit gyűjtöttél és szerettél, elrepül, mint a por a szélviharban.
Ez nem csodálatos, hanem a természet rendje szerint való, ez az egyszerű és természetes.
Inkább az a csodálnivaló, hogy nem érnek mindennap nagy csapások. Ember
vagy, tehát szenvedned kell; s szenvedésed nem tart örökké, mert ember vagy.
Magatartásod a gyászban és csapások közepette szabjad ez igazsághoz. Soha ne
mutass fájdalmat a világnak. Gőgöt és büszkeséget se mutass. Ne tagadd önmagad
előtt a fájdalmat, de tudjad, hogy a fájdalom és a csapás mindig bukás is. Az emberek
így gondolkoznak: „Meghalt valakije, aki fontos volt számára, akit szeretett; lám,
megbukott ő is.” Érezd át a fájdalmat, de szisszenést se hallassál. Egyrészt, mert mikor
szisszensz, mikor könnyed csordul, e pillanatokban már csalsz is kissé. Az igazi
fájdalom néma; a könny és a kiáltás már megkönnyebbülés. Hát ne csald magad, s ne
örvendeztesd a világot. Hallgass. Fegyelmezd arcod, mozdulataid. S ha egyedül maradsz a fájdalommal, szólj így: „Tessék, fájdalom. De akárhogyan fájsz majd, tudom,
hogy ez rendben van így: mert ember vagyok.”

Minél boldogabbak lehetnének az emberek, annál boldogtalanabbak.

"Minden emberi félelem alapja: egy korábban becsukott ajtó - félig nyitva."

Mi a bánatos franctól oly fenemód sikeresek a sorozatok? Nos hát, attól oly bokrosan népszerűek, hogy képesek csillapítani a mindannyiunk lelke mélyén lappangó leskelődőt, kukkolót, voyeurt. Csillapítják, de nem elégítik ki. A sorozatok hőseit a családtagjainkká, szomszédainkká közelítik, és mi nyugodtan figyelemmel kísérhetjük kiagyalt mindennapjaikat, hiszen e kukucska közben nem kell attól tartanunk, hogy rajtakapnak és megszégyenülünk. Figyelemre méltó az érzelmek hatalmas befolyása az emberi természetre. Lehet valaki bármilyen közönséges, mihelyt erős és igazi érzést fejez ki, a belőle áradó különös fluidum megváltoztatja arckifejezését, élénkíti mozdulatait, színessé teszi hangját. A szenvedély hatása alatt gyakran a legostobább ember az ékesszólás legnagyobb magaslatára lendül, ha beszédben nem is, de gondolatban, s olyan lesz, mintha valami tündöklő szférában lebegne...

Csak egy érzés, dalban

Ne félj a kudarctól, játszd végig a játékot!

Ha valaki más lennék, most bemutatkoznék, de ami azt illeti, magasról teszek rá, hogy ki, mit gondol. Tapasztalataim szerint az érdeklődés az elvárások anyja. Az elvárások pedig csalódáshoz vezetnek. Tehát a legjobb mód a csalódás elkerülésére az, ha nem érdekel semmi(csak ez az ami nekem nem megy:S, pedig tudom ez lenne a megoldás). Igazából az sem érdekel, hogy jó vagy rossz ember legyek-e. Ahogy én látom mindkettő szívás. A rosszakat a társadalom törvényei sújtják, a jókat pedig Murphy törvényei. Ebben a sötétséggel teli világban mindannyiunknak szüksége van valami fényre. Legyen az magasra felcsapó láng, ami megmutatja, hogyan szerezzük vissza, amit elvesztettünk, vagy erős jelzőfény, ami elriasztja a ránk leselkedő szörnyeket, vagy néhány világító izzó, ami felfedi előttünk múltunk rejtett titkait. Mindenknek kell valami, ami átvezet az éjszakán, még ha az csak a remény halványan pislákoló szikrája is.

Az agyadban újabb emlékek lángolnak, de az emlékek gátolnak...és bosszút akar...

Amugy kibaszott durva szinten lenézem azokat a kis 12-13 éves csajszikat akik az első pasinak szétrakják a lábukat mert attól ők menők ha dugnak,meg minden hétvégén pia,cigi,fű.Igyvan fiam bazd el az életed nekem tökmindegy : D Nem mondom, hogy én jókislány vagyok,mert kurva nagyot hazudnék sztem rám szakadna a plafon de azért én 12-13 évesen jóval különb voltam mint a mostaniak.Mert ezek kész ribancok : D
de mondom fiaim legyetek alkoholisták rohadjon szét a májatok, szívjátok a cigit úgy hogy nem tüdőzitek le mert ehhez is szerencsétlenek vagytok had kapjatok tüdő ill szájrákot. Ja és az elvonóról se maradjatok le : D Aztán meg ha écesek
lesztek a sok kúrástól majd esetleg észhez tértek de hanem akkor ez van szar az élet ti meg csak szoptok mint általában minden hétvégén ugye?: DDDDD
"...Nézz bután, és kérdezd meg az életet hogy miért utál.."

A bőrömet már tépem, testemet a hideg rázza
Képzeletben mindenki föl van verve láncra
Álcázva mindenki a szart keni másra
Barát vagy nem, becsület el van ásva
Csak jöjjek ki a rosszból, egyedül legyek ötös
Mi az a fogalom, hogy együtt meg közös?
Tőlem már messze áll, ami hozzád közel
Nem löklek fel, ha előttem jössz el
Ha kérsz én megosztom, nem nagy téma
Bár százszor tapostál rajtam ezért néha
Gondolkodom azon, hogy tolerálni nem kell
Sajnállak már ember, te vagy szememben a seggfej...




Ne kérd tőlem, hogy szeresselek!
Ne kérd tőlem, hogy tiszteljelek!
Ne kérd tőlem, hogy becsüljelek!
Én sem fogom tőled.
Ha akarsz valamit, harcolsz!

Mondd,mit tehettem volna,ha a világ térdre rogyna, Én akkor is itt állok majd saját lelkembe karolva...

Egy kisfiú nézte a léggömb árust a vásárban. Az árus jó üzletember lévén, eloldozott egy piros lufit, amely felszállt a magasba, és egy sereg reménybeli vásárlót vonzott oda. Aztán felengedett egy kéket, egy sárgát, és végül egy fehéret is. Egymás után szálltak a magasba, mígnem eltűntek a szem elől. A kisfiú egy darabig álldogált egy fekete léggömb előtt, majd megkérdezte:
- Uram, ha elengedné a feketét, az is felszállna ugyanolyan magasba, mint a többi?
Az árus megértően mosolygott rá. Eloldotta a fekete lufit, és miközben szállt a magasba, így szólt:
- Kisfiam, nem a színe, hanem AMI BELÜL VAN, AZ EMELI A MAGASBA.

A mesék nem csak szép szőke hercegekről szólnak. Arról, hogy váltsd valóra az álmaidat. És harcolj azért, amiben hiszel.

"Életünk minden pillanatában egyik lábunk a tündérmesék földjén, másik lábunk pedig a mélységes szakadék szélén áll."

Az élet azokat szereti, akik az utcasarkon virággal a kezükben várnak rá. Lehet, hogy térdre kényszerít, hogy meghurcol, hogy összevérez. Ám legyen! Attól még nem dől össze a világ. Az embernek ez a sorsa. Mindig eljön a te időd, amikor talpra állhatsz. Csak a szobrok nem hajolnak.
Ez a világ tágas hely, és neked fontos szereped van benne. Azt hiszed, mindenki boldog azzal az élettel, ami jutott neki? Azt hiszed, hogy mindenkinek hatalmában áll megválasztani a sorsát? Bocs, szivi, de ez nem így működik. Próbálod magad mellett tartani a szeretteidet, és megvívni a megnyerhető csatákat, és ez a lényeg.
Kiderült, hogy az vagy, akinek gondoltalak. Én sohasem játszottam meg magam, végig őszinte voltam. Végül mégis engem aláztak meg. Csak hogy tudd, elmondom, hogy tudom, mi az, attól félni, hogy megmutasd önmagad. ÉN féltem, de már nem félek. Nem érdekel, hogy mit gondolnak rólam mások, mert hiszek önmagamban.
Az igazság még mindig örök érvényű. Higgy benne - még akkor is, ha kemény s rideg, és fájdalmasabb, mint azt te valaha elképzelted. És akkor is, ha az igazság kegyetlenebb bármely hazugságnál.
A társadalom hazug és csavaros logikával megpróbál magába szívni és megváltoztatni mindenkit, akinek a viselkedése eltér a nagyátlagétól.
Nem az számít mi volt a múlban vagy, hogy mi lesz a jövőben...maga az út a fontos...Mikor legkevésbbé várod, jön valami remek dolog, jobb, mint amiről valaha is álmodtál!

Birom h mindenki olyan kibaszott egyedinek tartja magát...

..ModernEurópaOlvadjAtrendiJóbaMintAForróHúgyATejFehérhóba..

"Trend a lelke mindennek ez már szabály, megtudod hogy mit mikor miért meg hogyan zabálj.Néha csak állok, nézek hogy ez csak szivat,SZART kensz a hajadra ha az lesz a DIVAT?!"

UNOM a 'raj kurvincák'-at
Mindenkinek az a fontos, hogy elbasszák az életüket.
Műszempilla 12 évesen, Műköröm 12 évesen, Picsa részegen mászol haza 12 évesen
GRATULÁLOK!

Kezd elegem lenni, abból, hogy mindenki csak ugat, mindenki csak lohol, és átmászik a másikon, közben még bele is rúg, hogy jobb napja legyen. Mért mindenki olyan rohadt egyedi egyedi?Annyira unom már ezt. Szinte mindenhol ez a szó szerepel, de mit rejt? Kitudja. Mért csak a külsőt nézzük, és leszarjuk a belsőt? Mért kell tele lennie a földnek csilivili ribancokkal. Mért az a Raj a menő, hogyha pofázol, és ugatsz, ahogy neked tetszik? Unalmas ahogy a 10 - 15 éves ribancok szájából a cukcsi,hogycsi,micsi. szó folyik ki. Engem nem érdekel,hogy ha cigizel, drogozol, ha neked így a jó, én leszarom. Mért kell bejelentened, hogy hány hímmel feküdtél össze? Egyszerűen fogalmazva.. mért kell látnunk a világ romlását? ~Kezd elegem lenni abból, hogy az emberek többsége kisgeci, mert ez a menő. Unom, ahogy kiközösítik azokat akik nem tökéletesek.Csakmert máshogy öltözködnek, mint a menők.

"...inkább legyél konzervatív, mint tizenévesen ingyenprosti a particsürhének, inkább legyél szürke egér, mintsem egy zebra amin mindenki átmegy. Nem vagy te postaláda, amibe mindenki beteszi, de fagyitölcsér sem amit bárki kinyalhat."

Bárhova is nézek mindenki egymásnak nyal, csak azt nem értem ezzel mit akarsz elérni...

Szofimnak (L)

"Néha az életben, te találsz egy különleges barátot.
Valaki, aki megváltoztatja az életedet azáltal, hogy csak része annak.
Valaki, aki megnevettet addig, amíg nem tudod abbahagyni.
Valaki, aki meggyõz téged, hogy valóban van egy bezárt ajtó,
Ami csak arra vár, hogy kinyisd.
Ez az örök barátság.."

Minden barátság azzal a homályos érzéssel kezdődik, hogy valahol már találkoztunk.Mintha régen testvérek lettünk volna. Méginkább, mintha ikrek lettünk volna. S ezért a találkozás, csak visztontlátás.Amikor pedig az ember barátjától elszakad, tudja, hogy ez a távozás csak látszat. Valahol együtt marad vele úgy, ahogy együtt volt vele a találkozás előtt.

Nem szeretem a jellemtelenséget, a kétszínűséget. ....

Nekem nem kell az hogy szarba nézz
Akkor se ha nekem jó
Ha modoromtól a falnak mész
Ne hallgasd amit mondok
Felforr az agyam hogyha előttem teszed a jót
A hátam mögött pedig rólam alsóbb rendben szólsz

Ha utálsz akkor mond meg a szemembe
És ne tettesd a szépet
Kétszínű agy van a fejedben
Használd a fehéret
Agyad fekete felét dobjad el, tegyél már jót
Tisztulj meg és felejts minden felesleges szót...

Az emberek számítóak és kétszínűek. Ha valamit szeretnének tőled, azonnal melletted állnak és szavakkal és tettekkel bizonyítják: számíthatsz rájuk.De csak addig számíthatsz bárkire a világban, ameddig TE segítesz. Aztán ha neked van szükséged a másikra, már nem vagy olyan fontos…És eltűnnek a szép szavak.. És zordan koppannak a padlón a gondolataid… Miért kell örökös harckészültségben élni és azt figyelni, ki van a hátad mögött?Miért van az, hogy olyan dolgokat képesek neked felróni, amiért valaha hálás voltál?
Ez a pár sor igenis címezve van vki(k)nek, neve(ke)t nem fogok írni, ha olvassa az illető(k) úgyis rá fog(nak) jönni...ennyit erről! Pfffffffffffff