Csak mert annyira fáj...:'(

Alig érdemes élni. Alig érdemes. Amikor még gyerek voltam, annyira hittem, hogy én valami különlegeset tudok. Hogy csak rám várnak, hogy engem meghallgassanak, és mindenki el lesz ámulva, hogy erre még nem jött rá az emberiség. Pedig hát semmi sincs. Néhány üzekedő baromnak eszébe jut, hogy gyereket csináljon, mert közben néhány percre jó nekik, aztán ez a gyerek növekszik, teletömik hazugsággal, ha pechje van, lemészárolják, ha szerencsés, magától rohad meg előbb-utóbb.

Amíg hullanak a könnyek, addig nem értük el a fájdalom tetőpontját, csak ha majd újra mosolygunk, akkor válik a fájdalom legyőzhetetlenné és végtelenné.

Könnycsepp fut az arcomon, mikor az ágyam mellé térdelek, Uram, miért nem értelek? Mondd meg, miért nem mondod azt, hogy ég veled? Őszintén remélem, tévedek, de rám tekintetedet nem veted, Csak a fájdalmat kapom reggel, beforratlan sebekkel, ébredek.
	Children of Distance

Hiába próbál mindenki megérteni soha nem fog menni, mert senki sem éli át azt amit én nap mint nap. Nem fogom magam sajnáltatni csak egyszerűen fáj, és vannak napok vagy éppen pillanatok amikor ezt a fájdalmat már nem vagyok képes titkolni, de holnap újra a régi leszek élem a megszokott napjaimat, és titkolom a fájdalmamat...