Kevés emberben bízom meg és kevés embert tudok igazán szeretni. De akit szeretek azt teljes szívemből szeretem, akiben bízom arra rábíznám az életemet is....nem vagyok biztos sok érzésemben és nem tudok megítélni egy embert csak külső alapján. Idő kell hogy megszeressek valakit és ha megszeretem nem tudom kitörölni az emlékeimből. Szeretném ha szeretnének de senkit sem kényszerítenék rá soha hogy szeressen. Ha szeret valaki örömmel visznzom de előfordul hogy nem tudom viszonozni vagy csak kis idő múlva. Sokszor megbántok embereket de sokszor engem is megbántanak. Olykor olykor hazudok, de hát senki sem tökéletes. Vannak kegyes hazugságok is de azok is mély nyomot hagynak bennem. Van hogy kijelentek valamit ami később megváltozik és ezért mások megszidnak. De az érzések mulandók és gyakran megváltoznak. Van hogy egy barátom megharagszik rám, de megbocsát nekem. Van hogy megbánt egy barátom, de én megbocsátok neki. Vannak az életben óriási problémák de túllehet élni mindent...nem szabad feladni az álmainkat és nem szabad összeomlani ha valaki csalódást okoz. Mert az élet olykor szép is tud lenni, viszont nem tagadom hogy néha én is eldobnám a fenébe. Viszont bolondság nem élni az életünket, ha már megkaptuk. Szóval éld ki minden percét és szeress, nevess, sírj, ha úgyvan és sose add fel! :)

"Ha van 500 ismerősöd, akikkel jóban vagy, felejtsd el őket... Kibeszélnek és nem bízhatsz bennük. Van 400, akikkel jól elvagy... Na őket is felejtsd el. Válassz ki 90 embert, akik nagyon fontosak neked.. Felejtsd el őket is...Maradjon 2-3 olyan ember, akikkel mindent megosztasz. A többiek véleménye ne érdekeljen. Ne foglalkozz velük..."
Ebben azt hiszem, minden ottvan.

Az vagyok, akitől mindig az igazat kapod, nyersen, tömören, akkor is ha fáj. Az vagyok, aki színt visz az életedbe, és nehezen felejthető emlékeket őrzöl majd utánam. Az vagyok, akit elijesztesz ha a négy fal közé csak magadnak akarsz. Az vagyok, akire nem tudsz haragudni, mert egy mosollyal leveszlek a lábadról. Az vagyok, aki szenvedéllyel ég, aki lángra lobbant és ragaszkodva őrzi azt. Az vagyok, aki hamar kiismer és ha nem mutatsz magadból valami újat, valami mást, valamit ami megint rabul ejt, akkor már indulok is tovább. Az vagyok, aki mindig figyel Rád, akivel bármit megoszthatsz és aki addig nyughatatlan míg nem segít rajtad, és újra mosolyogni nem lát. Az vagyok, akitől a legvégső esetben halkan fogod megkapni azt a szót, hogy bocsánat...Az vagyok, aki szüntelenül lefog nyűgözni, aki mindig meglep, aki minden régi titkos vágyadat teljesíteni fogja és cserébe legalább ennyit kér Tőled is..Az vagyok aki ha kudarcot vall, vagy rossz kedve van, semmivel sem tudod felvidítani, inkább felidegesíted majd azzal, hogy ezt megkísérled... Az vagyok, aki önzetlenül önmagadért fog szeretni, de aki csak akkor fogja mondani Neked, amikor ezt valóban úgy érzi. Az vagyok, akit soha nem fogsz megérteni igazán, de akit pont emiatt fogsz csodálni és végtelenül szeretni.

Sokszor gondolkoztam már rajta hogy kik azok az emberek akikben feltétel nélkül bízhatok, akikre mindig számíthatok, akiket a barátomnak nevezhetek, és nem csak spanomnak vagy haveromnak...gondolkoztam azon is, hogy ezt hogy tudnám kideríteni...aztán arra jutottam: a feltétel nélküli bizalom, barátság kétirányú kell hogy legyen :) ha te megbízol valakiben, akkor nem kételkedsz benne hogy ő is benned :)

Tudod, volt egyszer valamim. Azt hiszem egy kincsem. De nem voltam képes felnőni hozzá, értékelni, vigyázni rá.Vannak olyan dolgok, amiknek a hiányát csak akkor fogod fel, amikor már elveszítetted, vannak közülük, amiket vissza akarnál kapni, vannak amelyekről már lemondtál régen. Van hogy egy embert veszítesz el, azt hiszed újra megtaláltad, rádöbbensz hogy mégsem, csalódsz, sírsz , nevetsz. Nem tudod mit csinálj. Újból megleled. Másmilyen. Te is másképpen nézel rá, ő is rád. Ez így van rendjén. Az emberek változnak, hibáznak tévednek, de ha tanulnak belőle, megérte.Olyankor vagy igazán felnőtt, amikor feledni tudod a sérelmeket, és inkább őszintén mosolyogsz a másikra. ami megtörtént, az a múlt. Ha emészted magad, előbb utóbb beleőrülsz. Nézz előre..és főleg oldalra! Nézd csak kik állnak melletted! Nem most. Most akárki. De amikor bajban vagy, akkor nyisd ki a szemed. Ne félj segítségért kiáltani, vagy csak suttogni, ha már nincs erőd. Akinek számítasz, az meghallja majd. Csend van és sötét. Most csak mi vagyunk itt. Te és Én. Mondd el mi bánt. Én nem nevetlek ki. Hunyd le a szemed. Mit látsz? Én fényt. Most jobban érzem a kezed melegét, a szíved is szaporább. Kire gondolsz? Elhűltél, a kezed is megremegett. Félsz talán, hogy bárki beléd lát, megtudja szíved féltett titkát? Ne félj! Én nem mondom el senkinek. Most már remélem érted, hogy miről is beszélek...

Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás és az önfeladás között, És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel és a társaság a biztonsággal, És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét és a bók nem esküszó, És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget, a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével, És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, mert a holnap talaja túl ingatag ehhez. Egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér. Műveled saját kertecskédet, magad ékesíted fel lelkedet, nem mástól várd, hogy virágot hozzon neked. És megtanulod, hogy valóban sokat kibírsz; Hogy valóban erős vagy. És valóban értékes.

Egy csók annyira egyszerű dolog, hogy szinte fel sem tűnik. De ha jobban szemügyre vennénk, megláthatnánk, hogy minden csóknak megvan a sajátos jelentése. A művészet az, hogy meg tudjuk fejteni azt a bizonyos jelentést. A csók különböző emberek számára különböző tartalommal bír. A jelentés végső soron attól függ, aki a csókot adja és aki a csókot látja. A csók aktusa mindig ugyanaz. Mégis minden csóknak megvan a maga sajátos jelentése. Kifejezheti egy férj soha nem szűnő rajongását vagy egy feleség mélységes megbánását. Jelképezheti egy anya növekvő aggodalmát vagy egy szerető lángoló szenvedélyét. De akármit is jelentsen, minden csók egy alapvető emberi szükségletet tükröz. A másik emberhez való kötődés igényét. Ez a vágy olyan elemi erejű, hogy mindig megdöbbenünk, mikor egyesek mégsem értik meg!

Naná, hogy bírom a 'szingli vagyok, flörtöljünk, jó pasi vagy, igyunk meg valamit' szituációkat, de néha.. néha annyira hiányzik az a 'csókok, ölelések, én vagyok a barátnője és szerelmes vagyok féle dolog...

Valahogy mindig az kell, aki eldobhat. Akivel bizonytalan lehet minden. Az életem. A fájdalmam. Aki nem jön sokszor, s így megunni sem tudom. Aki nem ad sokat, s ezért mindig többre vágyom. Így szenvedek. A biztos valahogy elutasít magától. Biztossága nem érdekel. Mert elfojtana. Megváltoztatna. És még azt is tudom takarni, hogy mennyire félek. Mert a biztos is lehet majd bizonytalan. És azt nem tudom kiszámítani. Bekövetkeztekor pedig még jobban fájna. Azt akarom, hogy egy bizonytalan váljon biztossá. Néha képtelenség megmagyarázni engem. Van, hogy nem tudok hinni. Mint most. És létezik olyan pillanat, amikor elhiszem, változhatnak érzések irántam. Szeret. Csak nem tudja még.Akkor kéne felpofozni magam, és üvölteni, hogy ne álmodozz! Eldobhat. Meg is fogja tenni. Ne hidd, hogy biztossá válik! Ne hidd, hogy érezhet irántad olyat, amire vágysz, mert te érzed!

Nézd ezt a lányt. Távolról szánalmasnak tűnhet. Minden buliban más pasival látod, de ha közelebb merészkedsz hozzá, látod rajta azt a fájdalmat, amit az élet okozott neki. A legtöbb dologért magát hibáztatta, és ezt tette őt tönkre. Belülről teljesen meghalt. Nem mer már senkihez kötődni. Pedig soha nem volt nagy elvárása, csak egy dolgot kért, hogy szívből szeressék...

´Egy tökéletes világban soha nem kellene bocsánatot kérnünk. Soha nem beszélnénk meggondolatlanul, nem bántanánk meg egymást,
nem törnénk össze egymás szívét. A szeretet uralkodna mindenek felett, és mindenki boldogan élne.. De. Ez nem egy tökéletes világ,
mert az emberek néha a saját kárukon tanulnak, néha olyan dolgokat teszünk, amiket már nem lehet visszavonni, akárhogy is próbáljuk.
Sajnálom, hogy ha fájdalmat okoztam neked, és így okot adtam arra, hogy kételkedj benne, mennyire fontos is vagy nekem.. ´

:/

Igazán boldog csak akkor vagyok, ha nincs senkim. Az egyedüllét sokkal jobb annál, mint magányosan vergődni egy kapcsolatban. Sajnos nincsenek már illúzióim ezzel kapcsolatban.

Azokért a pillanatokért élj, amiket nem tudsz szavakba önteni

Az életem nem mindig úgy alakult ahogy elterveztem, de soha nem futamodtam meg a kihívások elől. Döntéseim többnyire helyesek voltak, ezért fokozatosan mindig előrébb jutottam részben ez a családnak és barátoknak köszönhető. Nem tudok könnyen alkalmazkodni, pedig rohadt sok oldalam van. Valakik azért szeretnek mert féktelenül hülye tudok lenni, mások azért mert mindig megmondom a tutit. Egyesek szerint nem lehet kiismerni mások szerint meg minden mozdulatomat fel lehet ismerni. Komolytalannak tűnök pedig tudok komoly is lenni mert egyáltalán nem nehéz. Félre ne érts átlag ember vagyok, ebben biztos lehetsz, csak egy kicsivel több makacssággal, érzékenységgel, őszinteséggel, türelmetlenséggel és nem kevés őrültséggel fűszerezve. Rájöttem, hogy ki az aki igazán számít, hogy ki az aki sosem számított, ki az aki többé sosem fog, és ki az aki mindig számítani fog. Volt már szerencsém megtapasztalni milyen érzés, hogy ha egy olyan személyben csalódom akiről sosem hittem volna. Gondolom sejted miről beszélek. Valószínűleg több mint egyszer törik össze a szíved és ez minden alkalommal egyre keményebb lesz. Biztos vagyok benne, hogy te is szíveket fogsz összetörni de akkor emlékezz vissza, hogy milyen érzés volt amikor te csalódtál. De igazából az emberrel nem csak úgy történnek ezek a dolgok, csinálja is azt ami történik vele. Akkor is megtesszük, ha rögtön, az első pillanattól érezzük és tudjuk, hogy az amit teszünk akár rosszul sülhet el. De szerintem pont ettől lesz igazán izgalmas az élet, hogy nem szabsz magadnak határokat, hogy nem hagyod, hogy a többi ember elgyengítsen, mert ugyebár kockázat nélkül nincs siker. A legvégén úgysem az fog számítani, hogy mennyi év volt az életedben, hanem, hogy mennyi élet volt az éveidben. Ezért csinálj sok képet, nevess annyit amennyit csak bírsz, higgy a szerelemben, váltsd valóra az álmaidat, tölts minél több időt azokkal akiket szeretsz, mert a legnagyobb igazság amit a megfogalmazhatatlan élettől tanultam, mindig megy tovább.

Tudod?

Nem várok már nagy dolgokat az életemtől..csak boldog szeretnék lenni. Természetesen fontos a siker, a pénz, az eredmények..de nálam nem ezek állnak az első helyen, én csak boldog szeretnék lenni..újra, úgy igazán, amikor azt mondhatom: Élek!

Tudod, milyen minden egyes nap megküzdeni azért, amit szeretnél?
Tudod, milyen mikor tehetetlenül nézed végig, hogy semmit sem tehetsz?
Tudod, milyen harcolni a saját korlátaid ellen?
Tudod, milyen bízni, remélni, érezni, hinni..a jobb jövőben?
Tudod, milyen szembenézni a vágyaiddal és ellentmondani azoknak?
Tudod, milyen menni csak előre..hogy elérd újra, mit elvesztettél?
A felülmúlhatatlan és csodálatos dolgoknak ára van.

"Vigyázz, a díszletek valódiak, mozi az egész világ!"

'Soha sem hittem a csodákban.
Tudtam, hogy nem léteznek.
Mert ez csak a hétköznapi,
unalmas élet.
Csodák és érdekességek
nélkül.
Soha se szerettem a
mézes-mázos tündérmeséket.
Tudtam, hogy azok nem
a valóságra épülnek.
Elvégre az életben nincsenek
happy end-ek, örök szerelmek
felhőtlen barátságok.
Az életben minden bonyolult
és a boldogság mindig csak
egy pillanatig tart.'


Ha az eszem átlátja és a szívem hisz benne, tudom, hogy megalkothatom.

Józanul, mocskosul tiszták a dolgok...

A lány fut..rohan az érzései elől..mint egy üldözési jelenetben. Igen, néha úgy érzem, mintha az életem egy film lenne és én lennék a balfasz főszereplő, akin röhöghetsz, akit átverhetsz, megalázhatsz, utálhatsz esetleg szerethetsz..utóbbit inkább hanyagoljuk, úgyse lenne jó vége.

???

Nem is különbözünk annyira mi, emberek.
Ha külsőre talán mégis és az alapvető tulajdonságokban, ez csak a felszín.
Ássunk mélyebbre, nézzünk a sorok mögé, ne vakítson el minket a származás, bőrszín, kinézet... kutassunk egészen a lelkek fenekén, mely szeretet nélkül csak üresen kong... hisz mit szeretne minden ember?
Megtalálni a saját útját, aminek végén ott lapul a boldogság. Ám ennek az útnak végigjárása nem kis feladat, harcolnunk kell azért, amit el akarunk érni... az álmok már csak ilyenek. De soha ne feledjük, nekünk az 'olyan' kell, nem pedig az 'olyasmi'.
Egymást pedig nem hátráltatni, sokkal inkább segítenünk kell.

-.-

"Nem hiszek a jó erejében, vagy a mesék boldog
végében. Untat, ha mindig a csodás hercegnő győz,
oldalán a királyság legszebb hercegével. Az én
mesémben Hófehérke megfullad az almától,
Csipkerózsika hepatitist kap a tűszúrástól, s
Hamupipőke örök életében szobalány lesz. Talán túl
gonosz? Ilyen az élet..."

Várni, és egyszer talán rátalálni

"Kell találni egy embert, aki gyönyörűnek hív és nem csak csinosnak. Aki felhív, amikor bele vagy gabalyodva, aki fennmarad csak azért, hogy lássa, ahogy alszol.
Várni egy srácra, aki homlokon csókol, aki akkor is meg akar mutatni az egész világnak, amikor csapzott vagy, aki a barátai előtt is fogja a kezed. Várni arra az egyre, aki állandóan emlékeztet rá, hogy mennyire érdekled őt és hogy milyen szerencsés, hogy vagy neki. Várni arra az egyre, aki a barátaihoz fordulva azt mondja, ".......Ő az."

Figyelj királyfi nem én vagyok a királylány én ösztönből élek az ösztön ami irányít

Kicsit romantikus vagyok, mert szeretek álmodozni. Kicsit őrült, mert valóra is váltom őket. Szerelmes, mert nagyon tudok szeretni. Kicsit szomorú, mert csalódtam is már és kicsit erős, mert talpra tudok állni. Még hiszek az álmaimban. Hiszem, hogy valóra válthatom őket és harcolok értük. Igyekszem az időmet, minél hasznosabban tölteni. Minél több feledhetetlen emléket gyűjteni, minél több értékes embert megismerni. Szeretném, ha minden nap csinálhatnék valami olyat, amit nem naponta teszek, valami olyat, ami boldoggá tesz, valami újat, valami vadat, valami vidámat... Gyűlölöm az erőszakot, az előítéleteket, a rasszizmust... Nem akarok megfelelni Neked. Sem senki másnak. Én csak én akarok lenni és élni szeretném az életem. Úgy, ahogyan én akarom, és nem úgy, ahogyan mások azt elvárják. Magamnak élek. A végtelenségig tudok bízni az emberekben, amíg el nem játszák a bizalmamat, amit utána nem könnyű újra kiharcolni. Vannak emberek, akiknek adok még egy esélyt, másoknak nem. Sajnálom. Általában hamar megszeretek valakit, de hamar el is dobom magamtól, ha úgy érzem, nem érdemli meg a barátságom.

“Sokszor és sokat nevetni; elnyerni az intelligens emberek megbecsülését, a gyermekek ragaszkodását; kivívni az őszinte kritikusok elismerését és elviselni a hamis barátok árulásait; örülni a szépnek, megtalálni másokban a jót; jobbítani egy kicsit a világon – egy egészséges gyerekkel, egy parányi kerttel vagy azzal, hogy biztos lábon állva élsz; tudni, hogy legalább egyvalaki könnyebben lélegzik, mert te voltál. Ez a boldogulás, ez a siker.”

Elviszlek a szárnyamon a csillagokig és megmutatom a világom ahogy lábunk lógatva ülünk a felhőkön

Megbocsátottam a megbocsáthatatlant, megpróbáltam pótolni nélkülözhetetlen embereket és elfeledni az elfeledhetetlent. Sokszor cselekedtem indulatból. Okoztam csalódást és csalódtam olyanokban, akiktől sosem vártam volna. Öleltem hogy védelmet nyújtsak, és nevettem, mikor már nem bírtam tovább. Szereztem örök barátokat s ellenségeket.
Szerettem és szerettek, de sokszor el is utasítottak. Előfordult olyan is, hogy szerettek, de én nem tudtam viszont szeretni.
Ujjongtam a boldogságtól, habzsoltam a szerelmet, és esküdtem örök hűséget, de volt hogy teljes erővel mentem a falnak. Sírtam zenehallgatás, vagy fényképalbum lapozgatása közben, és felhívtam valakit csak azért, hogy halljam a hangját.
Néha elég volt egy mosoly,egy pillantás hogy szerelmes legyek. Sokszor éreztem, hogy meghalok a vágytól és...féltem, hogy elvesztek valakit, aki nagyon fontos számomra.

ÉLJ!
A harcba elszántan kell menni,
Az életet szenvedélyesen átölelni,
Emelt fővel veszteni és merészen győzni,
Mert a világ a bátraké és az élet túl sokat ér ahhoz, hogy jelentéktelenné váljon.

Ahhoz hogy valaki elvarázsolhasson Téged rengeteg különleges képességgel kell rendelkeznie

Egyedül állok. Mellettem mindenki rohan. Miért sietnek? Rám sem néznek. Talán csak néhány ember méltat egy pillantásra, és már megy is tovább. Nem érnek rá foglalkozni velem. Nézem őket, és arra gondolok, milyen lenne közéjük tartozni. Ez a valami, ami ellen annyira harcolok… Ha nem harcolnék se tudnék beállni mögéjük a rohanó forgatagba, azt hiszem. Vannak akik telefonálnak, vannak akik zenét hallgatnak, van aki kifilt majszol útközben, kutyát sétáltat vagy autót vezet, a kabátját gombolja, a haját igazítja, de lehet, hogy csak nyugodt tempóban halad előre a célja felé… Haladunk a célunk felé. Mindenki halad a célja felé. Te is, ő is, azt hiszem én is. Egy könnycsepp gördül le az arcomon, éppen abban a pillanatban, amikor az eső elkezd csepegni, majd egyre jobban rákezd… Mind előveszitek az ernyőtöket, fejetekre húzzátok a kapucnit, csak én állok egyedül, könny- és esőáztatta arcommal a hidegben. Sietsz. Nem állsz meg, nem kérdezed mibaj. Az ég felé tartom az arcomat, és hagyom, hogy a vízcseppek sortüzének legyek kitéve. Talán megállsz egy pillanatra, rám nézel… Bolond ez a lány, tüdőgyulladást fog kapni - gondolod. De nem ajánlod fel az ernyőd. Meg sem próbálsz mellém állni, és fölém tartani az oltalmazó lepelt. Valószínűleg el sem fogadnám, nem bízom benned. Ha elfogadom tőled a védelmet, azzal elindítok valami megállíthatatlant. Meg kell kérdezned, miért állok az esőben egyedül, miért nem megyek haza, és ülök be egy forró kád vízbe… Beszélgetned kell velem, pedig a legszebb az lenne, ha csak csendben állnál mellettem, és velem együtt figyelnéd az embereket, ahogyan én eddig is tettem… Előfordulhat, hogy én másnap is ott fogok állni a zokogó ég alatt, és te kénytelen leszel újra fölém tartani az ernyődet, hiszen egyszer már megtetted. Talán még a nevem is megkérdezed. “Egy tébolyult lélek” - felelem én. Nevetsz. Kacagásod cseng az üres utcán… Mert üres. Eltűntek. Nem szeretik az esőt, csak mi ketten állunk odakinn, és élvezzük, ahogyan a vízcseppek elérik a földet, halljuk koppanásukat… Ha kisüt a nap, te újra elmész. Mosolyogva intesz, és azt mondod: “Ha sír az ég, újra itt leszek melletted.” Várlak. Egy idő után egyre jobban várlak. Minden egyes találkozásunk egyre jobban köt hozzád, és már a napos időben is arra vágyom, hogy ott legyél, és fölém tartsd az ernyőt. Védj meg a naptól is. Ezt természetesen nem említem neked. Nem beszélünk érzelmekről, nem beszélünk semmiről, csak ott vagyunk egymásnak, hogyha szükség van rá.
Fúj a szél. Hűvös van. Meglátlak az utca másik oldalán, ahogyan dideregsz. Átsétálok, leveszem a pulóverem, és átnyújtom. Eleinte nem akarod elfogadni, nem értem miért. Ne légy önző, szeretnélek megóvni, amikor te szorulsz rá. Ragaszkodsz hozzá, hogy vegyem fel… Miért teszed ezt velem? Érezni akarom, hogy jó vagyok valamire. Érezni akarom, hogy végre valaki számára fontos a létem. Hagyd, hogy érezzem. Ha nem így van, hát hazudj a szemembe, de így akarok érezni. Fogadd el a pulóvert, mielőtt megfázol… Lehajtom a fejem, és egy könnycsepp gördül le az arcomon. “Nézz rám” - kéred. Sírsz. Te is sír. Szorosan magadhoz ölelsz, és betakarsz mindkettőnket a pulóverrel. Mától talán nem vagyunk magányosak? Mostmár akkor is ott lesz, hogyha szikrázik a napsütés? Ezernyi kérdés fogalmazódik meg a fejemben, amit feltennék neked, hogyha lenne merszem… Miért nem teszem fel? Nem szeretnék csalódni benned. Soha nem szeretnék többé csalódni. Azt akarom, hogy velem legyél. És akkor elkezd zuhogni az eső… De már nincs szükségünk az esernyődre, mert a szeretetünk legyőz mindent…

De én nem fogadtam el az ernyőt. Nem bíztam benned… Továbbra is minden nap ott állok, bámulom a rohanó világot, Te pedig talán néha még rámpillantasz, azután elfeledsz… Talán ha megbíztam volna benned… Talán…

...

Tudod, arra gondoltam, milyen jó is lenne néha visszapörgetni az időt. Nem azért, hogy változtassunk rajta, hanem csak azért, hogy újra át tudjuk élni azokat az érzéseket, amiket akkor az élet adott.
Öröm - boldogság pillanatai, melyek emlékéből az idő elvesz. Csak egy pillanatra megint visszaemlékezni, átélni újra azt, milyen jó is az amikor az ember nincs egyedül. Egy számunkra kedves emberrel órákon át társalogni, függőágyban heverészni valakivel egy kellemes napos délutánon,
egy kedves ember mosolya egy szürke napon, mikor szomorúak vagyunk, egy forró ölelés, mely kipucolja az összes rossz gondolatot, mely nem engedi, hogy boldogok legyünk.

Vidámság..mosoly minden ami kell..!De a látszat csal..kívül jó minden..de belül..romokban hever..

Kell a fasznak partner
ha a szívem látnád
csak azért fagyos
mert kajak hibernálták
az esztendők
talán szerelmes voltam
már játszanék hasfelmetszőt
gyűlöletből
hamis hittel el vakít minden
el fogy a lelkem
mint egy cigaretta
de már az is mindegy.

Elpazarlom életem
mikor szétcsúszok éjjel
így megy túl sok éve
mer a boldogság egy sziget
és csak úszok érte...


Kell a fasznak partner

Van, akinek a könnye kicsordul a fényben, és van, aki elrejtőzik könnyeivel a sötétben.

" ... és utálok embernek lenni,
mert sohasem szabadulhatok
az évezredek óta az agyamba
rögzült, begyöpösödött,
ösztönösnek nevezhető
magatartásformáimtól
ami emberré, vagy inkább
embertelenné tesz."

Azért mert mosolygok, nem vagyok még boldog. Vannak az életben nagyon furcsa dolgok. Kacagok akkor is, ha szívemet tépik. Furcsa ember baját soha meg nem értik. Mindenki elhagyott aki elhagyhatott, Mindenki megdobott aki megdobhatott. Az is ütött rajtam, kinek mindig adtam. Szívszeretetemért szívet sosem kaptam. Én csak ember vagyok, az is maradok . Bármilyen furcsa is álmokért szaladok. Mert nem lehet álom egy igazi élet, és ha most tévedek, bocsánatot kérek.

Ha jó állapotban vagyok, úgy élek, mint a részegek. Szemmel nem láthatóan és műszerrel kimutathatatlanul, de egy kicsit a föld felett lebegek.

Otthon az, ahova hazatérsz. Ahol valaki vár este. Ahol ismered a fal kopásait, a szőnyeg foltjait, a bútorok apró nyikorgásait. Ahol úgy fekszel le az ágyba, hogy nem csak alszol, hanem pihensz. Nem csak pihensz, hanem kipihened magad. Kipihened az életet, az embereket, mindent. Ahol otthon vagy, az az otthon. Nem kell hozzá sok. Elég egy szoba. Ha tízen vagytok benne, az se baj. Ha mind a tízen egyek vagytok ebben, hogy haza tértek, amikor este hazatértek. Nem kell hozzá sok, csak egy szoba és egy érzés. Egy egészen egyszerű állati érzés: hogy ma itt élek. Van egy ágy, amiben alszom, egy szék, amire leülök, egy kályha, ami meleget ad. És hogy ebben a körülöttem lévő széles, nagy és furcsa világban ez a kis hely nem idegen és ma az enyém. Jól érzem magamat benne, ha kinézek az ablakon és kint esik az eső, vagy süvölt a szél. És hogy ha ide este bejövök, meglelem azokat, akik még hozzám tartoznak. Ez az otthon. Minden embernek módja van hozzá. Egy szűk padlásszoba is lehet otthon. Egy pince is. Még egy gallyakból összetákolt sátor is otthon lehet. Ha az ember önmagából is hozzáad valamit. Elég egy szál virág, amit az útszélen találtál. Egy fénykép, amit éveken keresztül hordoztál a zsebedben. Egy könyv az asztalon. Egy ébresztőóra. Mit tudom én: ezer apró kacat ragad az emberhez útközben. (...) Ha mindezt érezni tudod: nem vagy otthontalan a világon.

Soha ne becsüld le a pillanatot, a pillanat- maga az élet...

Gondoltál már arra, hogy ha te nem lennél mennyivel unalmasabb lenne a világ? Például a barátaid számára. Mennyi át nem élt közös emlék, mennyi megismételhetetlen pillanat maradt volna ki. Hány pillantás, amit csak neked szántak, egy mosoly, amit soha nem fogsz elfelejteni. Egy szívből jövő kacagás, ami bearanyozta az egész napodat. Az első érintés, amit TŐLE kaptál, az első csók, első szál rózsa, közös délután, mikor a szikrázó napsütésből egyszerre csak nyári zivatar lett,és hazaszaladtatok a pulcsija alatt... De ha nem élnél, nem gondolkodtál volna ezen se. Akkor semmi nem lenne. Ez számunkra elképzelhetetlen. S mikor úgy érzed, reménytelen a helyzet, ha senki nem szeret, ha legszívesebben meghalnál, vagy elsüllyednél, mintha nem is lettél volna, esetleg elmenekülnél a világ másik végébe, állj meg egy kicsit. Gondolj magadra. Aztán a családodra. RÁ. Majd a barátaidra. A világra. Egy évre. Egy hónapra. Egy napra. Egy órára. Egy Percre. Egy másodpercre. Majd nyisd ki a szemed. Látod? Felébredtél! Ez a való világ. Innen nincs kiút. Itt már nem lehet felébredni. Nyitott szemmel kell járni, éjjel, nappal. Senkiben nem szabad megbízni. Még abban sem, aki azt mondja, hogy a legjobb barátod. Nem tudhatod, hogy mikor támad hátulról. Aki azt mondja, hogy szeret, talán igaz lehet. De akinél a szem beszél, az igazán érted él!

Jól csak a szívével lát az ember, ami igazán fontos az a szemnek láthatatlan

Nem érdekel, hogy miből élsz.
Azt akarom tudni, hogy mire vágysz,
és hogy mersz e találkozni szíved vágyakozásával.
Nem érdekel, hogy hány éves vagy.
Azt akarom tudni, megkockáztatod-e, hogy bolondnak néznek a szerelmed miatt, az álmaidért, vagy azért a kalandért, hogy igazán élj.
Nem érdekel, hogy milyen bolygóid állnak együtt a holddal.
Azt akarom tudni, hogy megérintetted-e szomorúságod középpontját, hogy sebet ejtett-e már valaha rajtad árulás az életben, és hogy további fájdalmaktól való félelmedben visszahúzódtál-e már.
Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e lenni fájdalommal, az enyémmel, vagy a tiéddel, hogy vadul tudsz-e táncolni, és hagyni, hogy az eksztázis megtöltsön az ujjad hegyéig anélkül, hogy óvatosságra intenél.
Vagy arra, hogy legyünk realisták, vagy emlékezzünk az emberi lét korlátaira. Nem érdekel, hogy a történet, amit mesélsz igaz-e.
Azt akarom tudni, hogy tudsz e csalódást okozni valakinek, hogy igaz legyél önmagadhoz, hogy eltudod-e viselni az árulás vádját azért, hogy ne áruld el a saját lelkedet.
Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépet, még akkor is, ha az nem mindennap szép, és, hogy isten jelenlétéből ered-e az életed.
Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz e élni a kudarccal, az enyémmel, vagy a tiéddel, és mégis megállni a tó partján és azt kiáltani az ezüst holdnak, hogy "igen"!
Nem érdekel, hogy hol élsz, vagy, hogy mennyit keresel.
Azt akarom tudni, hogy feltudsz-e kelni egy szomorúsággal és kétségbeeséssel teli éjszaka után, fáradtan és csontjaidig összetörten és ellátni a gyerekeket? Nem érdekel, hogy ki vagy és, hogy jutottál ide.
Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz középpontjában anélkül, hogy visszariadnál.
Nem érdekel, hogy hol, mit és kivel tanultál.
Azt akarom tudni, hogy mi tart meg belülről, amikor minden egyéb már összeomlott.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni saját magaddal, és, hogy igazán szeretsz e magaddal lenni az üres pillanatokban.

XD

Volt egyszer messzi földön egy önálló, magabiztos hercegnő, aki egy szép napon a kastélya melletti zöldellő mezőn, a kristálytiszta tó partján környezeti kérdésekről elmélkedve egyszer csak meglátott egy békát.
A béka ráugrott a hercegnő térdére, és azt mondta:
Ó, csodálatos hölgy, valamikor daliás herceg voltam, amíg el nem átkoztak. Ha megcsókolnál, ismét jóvágású fiatal herceg lehetnék, és akkor drágám összeházasodhatnánk, beköltözhetnék a kastélyodba az anyámmal együtt, ahol főzhetnél, moshatnál ránk, nevelhetnéd a gyerekeinket, és emiatt örökké hálás és boldog lehetnél!
Aznap este, miközben a hercegnő könnyű vacsoraként, enyhén fehérboros hagymamártásban megfuttatott fenséges békacombot szopogatott, magában elmosolyodva így szólt: - én kurvára nem így gondolom. :)

Ne álmodj, kedves, az ébredés fájni fog

Mindig voltak, vannak és lesznek olyanok akik nem tudják elfogadni, hogy ha valaki más mint ők, mer csak a külsődet: a cuccaidat, a stílusodat nézik és azt hiszik ettől már ismernek, pedig nem... A hátad mögött kibeszélnek, elmondanak minden rossznak, aminek a felesem igaz, mert ők nem azt az embert ismerik aki valójában vagy, és esélyt sem adnak arra, hogy a téveszméjük ellentétét bebizonyítsd.

Az élet túl rövid
ahhoz, hogy egyszer
csak felébredj, és
megbánd. Szeresd azokat, akik
jók hozzád. Felejtsd el azokat, akik
nem. Hidd, hogy minden valamilyen
okból történik. Amikor új esély adódik,
két kézzel kapj érte. Ha ez gyökeresen
megváltoztatja életedet, ne ellenkezz.
Soha senki nem mondta, hogy könnyű
az élet, csak azt, hogy érdemes élni.

Az élet nem arról szól, hogy a vihar elmúlását várjuk.. sokkal inkább arról, hogy megtanuljunk táncolni az esőben..

Tudod, mit jelent, hogy élni? ... nevetni, és olykor szomorkodni; mosolyogni annyira, hogy sírni kelljen; hatalmasakat szeretkezni; hatalmasakat tombolni, táncolni egy éjszakán át; a barátaidat megvigasztalni; másokat mosolyra deríteni; emlékezni és felejteni; pénzt költeni és kuporgatni; reménykedni és álmodozni; tanulni és tanítani; áldozni; makacsnak lenni és könyörögni; változni és változtatni; érezni az illatokat, látni a fényeket és hallani a hangokat; valóra váltani az álmaidat és olykor elviselni, ha mégse válik valóra s mindezeket úgy tenni, hogy önmagad vagy minden egyes pillanatban, mert nem tudhatjuk, hogy melyik lesz az utolsó.

"Ne add meg ennek a szemét világnak, hogy rosszul érzed magadat benne!"

Milyen vagyok? Néha ördög, néha angyal, néha bevonnád arannyal. Néha szurok meg toll kéne, hogy azt kenjed a képére... Néha hívod, néha bánod, hogy meglátta a napvilágot... Néha megtipor a lába, néha büszkén nézel rája... Néha vonz és néha taszít, ragyogása néha vakít. Néha vár és néha várat, néha birtokolhatsz százat. Néha száz vesz birtokába, néha csak egy ejt fogságba. Néha ostoba az arca, néha ez csak álarc rajta. Néha sír, néha kacag,néha boldog dalra fakad. Néha mérges, néha fáradt, néha kincs a világnak. Néha átok, néha áldás, néha csak egy néma kiáltás...

„Mint minden becsületes, magyar, tizenéves fiatal
Aki álmodozik részegen, de nem tudja, hogy mit akar!”

"Szomorú tud lenni, hogy változnak az idők. Amikor elsétálsz valaki mellett, akivel régen órákig tudtál beszélni, most pedig még csak rád sem néz.."

Az én álmaim mások, de mégis mindig magam alá ások.

Úgy érzem szükségem van egy helyre, ahol igazán önmagam lehetek, ahol nem kell eltakarnom az érzéseimet és a gondolataimat mások megvető véleménye, tekintete, és megalázó szavai elől...Miért nincs egy búvóhely, ahova menekülhetnék a nyüzsgő nagyvilág elől?

Ha jó ember lennék az Isten máig velem lenne, de ha más lennék mint most, magamtól hányingerem lenne..

AZ én világom, itt bármit megtehetek,
ha a barátaim vagytok ki állok mellettetek
Ha a helyzet úgy alakul, talán együtt halunk
Együtt élünk ez a fontos meg hogy egymásnak mit adunk
Mit hagyunk az utókornak ezen a földön
És cserébe nem kell senkit se megölnöm
Ez börtön annak aki saját magát zárja be
Csak azt nem tudom rajtam kívül más ember is látja-e
Mindennapos háborúk, általános vakság
Hazugságban éltek ez bevonható tanulság
Behunyták szemüket rengetegen örökre
a fátylat szemed elől gyerünk végre töröld le..


„Egy monoton szürke frázis az életből,
Elegem van már a hazug énekből.
Butító érvekből, barátság érdekből,
Eltompult hallás a vezető léptekből.
Vakság a fényekből, egy néma a képekről."



Az úton fekszik, a teste jég,
De arcán egy mosoly játszik még.
Ezer év fájdalma dúlta szét,
Megölte őt mert köztünk élt.
Nem vágyott másra, egy mosolyt kért,
Ennyit adhatott ennyit remélt,
De helyette bánatot, fájdalmat, vért,
Gyötrelmet, halált, kínokat élt...

Szomorú tündér volt, törött szárnyú angyal
Megmenthettük volna egy emberi hanggal...
Szomorú tündér volt, csipetnyi királylány,
De mi azt sem tudtuk, hogy köztünk járt.

Fényt hozni jött, egy reménysugárt
Te otthon ültél míg epedve várt
Odament hozzád ragyogó arccal
Te eloltottad fényét, hogy nyugodtan alhass...
Hozzádlépett újra, köszönteni akart
Te levetted a hangját, mert épp akkor zavart
Feléd sétált ismét, integetett neked
Te elfordultál tőle, hogy egyedül lehess.

Szomorú tündér volt, törött szárnyú angyal
Megmenthettük volna egy emberi hanggal...
Szomorú tündér volt, csipetnyi királylány,
De mi azt sem tudtuk, hogy köztünk járt.

Biztosan láttad feléd lépett
Hirtelen tudtad, hogy nem lát téged
Keresztül rajtad, mögéd nézett
Sosem láttál még ilyen szépet
S míg gyönyörűsége félbe tépett
Ő azt sem tudta, hogy ott vagy és nézed
Most az úton fekszik, a teste jég
De arcán egy mosoly játszik még...

Szomorú tündér volt, törött szárnyú angyal
Megmenthettük volna egy emberi hanggal...
Szomorú tündér volt, csipetnyi királylány,
De mi azt sem tudtuk, hogy köztünk járt.

Amikor...

Amikor tudod hogy nem lenne szabad, de valami
mégis megmozdul benned, akár hogy is
harcolsz ellene..
Amikor oda megy hozzád és nem mond semmit..
csak rád mosolyog.
Amikor oda hajol hozzád és a füledbe súg...
Amikor érzed a parfümje illatát..
Amikor hozzá ér az arca a tiédhez...és rád néz.
Amikor beszélgettek és repül az idő..
Amikor vége az estének várod hogy elkérje a számod, és
meg is teszi.
Amikor haza felé egyszer csak kapsz egy smst...
Amikor otthon mosolyogva fekszel az ágyban....
Amikor másnap reggel arra ébredsz hogy hív.....
Amikor arra kér hogy találkozz vele..
Amikor meglátod,ugyan azt látod az arcán..
Amikor együtt nézitek a naplementét..
Amikor megfogja először a kezed..
Amikor végre megölel, és magához szorít....
Amikor várnád hogy megcsókoljon, és nem teszi meg..
Amikor haza visz elköszön...
Amikor vissza ránt és megcsókol...
Amikor látod a szemén hogy tényleg hiányozni fogsz neki..
Amikor először mondjátok ki hogy "mi"..
Amikor bemutat a barátainak..
Amikor elvisz a szüleihez..
Amikor fekszel az ágyon és ő nem alszik, csak néz...
Amikor ő alszik és te nézed...
Amikor nem bírod elengedni a kezét..
Amikor alig várod hogy újra lásd..
Amikor hajnalban is felhív csak hogy hallja a hangod..
Amikor kilépsz a kapun, ő már ott vár...
Amikor először tervezgetitek a jövőt...
Amikor csak egymásra néztek ,és nem kellenek szavak..
Amikor haza visz , és hosszan magához szorít...


Amikor felébredsz és körbenézel...
Amikor rájössz h ez csak egy álom...
Na akkor fog a legjobban fájni.
Amikor a legnehezebb akkor csak mosolyognod kell.

basszus :S

Csütörtökön előrehozott érettségim lesz föciből és eddig még semmit se tanultam rá, ma kezdtem szóval azt hiszem most minden időm erre fogom fordítani, vagyis leghamarabb csütörtökön fogok ide írni, majd elmesélem milyen volt és h sikerült.

A dolgok nem mindig azok aminek látszanak....

Két utazó angyal megállt,hogy az éjszakát egy tehetős család házában töltse el. A család udvariatlan volt, és megtagadta az angyaloktól, hogy a nagy ház vendégszobájában pihenjek ki magukat. Ehelyett egy picike helyet kaptak a hideg pincében. Amikor kinyújtóztak a kemény padlón, az idősebb angyal meglátott egy lyukat a falon és kijavította azt. Amikor a fiatalabb angyal kérdezte, miért, az idősebb angyal így felelt:

-"A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak."

A következő éjjelen mindketten egy nagyon szegény, de vendégszerető paraszt és felesége házában pihentek.Miután azok azt a kevés ételt is megosztották velük, amilyük volt, átengedték az angyaloknak az ágyukat, ahol ők jót aludhattak. Amikor a következő napon a nap felkelt, az angyalok könnyek között találtak a parasztot és a feleségét. Az egyetlen tehenük, akinek a teje az egyedüli bevételük volt, holtan feküdt a mezőn.

A fiatal angyal dühös lett és kérdezte az idősebbet, hogyan hagyhatta, hogy ez megtörténjen. Az első embernek mindene megvolt, mégis segítettél neki, vádolta. A második családnak kevese volt, és hagytad, hogy elpusztuljon a tehenük.

"A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak," mondta ismét az idősebb angyal. Amikor a nagyház hideg pincéjében pihentünk, észrevettem, hogy a falon lévő lyukban arany van. Mivel a tulajdonos olyan mohó volt és nem akarta megosztani szerencsés sorsát, betapasztottam a falat, hogy ne találhassa meg. Amikor a utolsó éjszaka a paraszt ágyában aludtunk, jött a halál angyala, hogy elvigye a feleseget. Helyette odaadtam a tehenet.



"A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak."

...>.<...

“Felkelsz, és arcodra egy mosolyt festesz, ez is kell a mindennapos jelmezedhez, milyen szép vagy… Újra játszol, újra élsz, magányodról nem beszélsz, hangok hívnak, visszatérsz, nem szeretsz és nem remélsz… Ugye nem félsz??”.

A barátság szívből jön, vele együtt szeretet, vajon hány ember van e földön, aki nem csak mondja hogy szeret...

„Egy monoton szürke frázis az életből,
Elegem van már a hazug énekből.
Butító érvekből, barátság érdekből,
Eltompult hallás a vezető léptekből.
Vakság a fényekből, egy néma a képekről."

AZ én világom, itt bármit megtehetek, ha a barátaim vagytok ki állok mellettetek. Ha a helyzet úgy alakul, talán együtt halunk, együtt élünk ez a fontos meg hogy egymásnak mit adunk. Mit hagyunk az utókornak ezen a földön és cserébe nem kell senkit se megölnöm. Ez börtön annak aki saját magát zárja be. Csak azt nem tudom rajtam kívül más ember is látja-e. Mindennapos háborúk, általános vakság hazugságban éltek ez bevonható tanulság. Behunyták szemüket rengetegen örökre a fátylat szemed elől gyerünk végre töröld le..

Minden ajándékot és minden kínt,
úgy adok vissza ahogy itt bent érint
De szemet szemért játékot nem játszom,
mert abban én is elvesztem a látásom.

Végignéztem ahogy a falak összeomlanak körülöttem, de nem hiszem hogy újra tudnám őket építeni...

"Eljön az az idő, amikor fel fog tűnni, ha a tükörbe nézel, hogy az a csillogás, ami egykor a szemedben volt, már régen eltűnt.Már nem úgy látod a világot, mint egykor, már nem várod a csodákat, pusztán a sivár és kopár tényeket látod, amik villámként képesek átcsapni rajtad. De téged ez már cseppet sem izgat. Tudod nagyon jól, hogy ez a világ sajnos ilyen. Nem fogsz megbízni senkiben, és ezzel azt is képes vagy őrületbe kergetni, akit valójában szeretsz. Az ifjúkori szerelem már rég a múlté. Nem fog annyira lelkesíteni semmi a világon, mint régen, mert tudod, hogy semmi sem olyan fontos és nagyszerű, mint azt egykor hitted. A világ meghal benned, és vele halsz te is. Megölted a lelked egy tollvonással."

Nem értem az embereket még mindig nem és minél inkább próbálok átlátni a dolgokon annál homályosabbak lesznek számomra. Nem értem miért van az h valaki azt mondja h mindig számíthatok rá és pár napra teljesen megcáfolja önmagát? Mire jók az ígéretek? Miért kel olyat mondani amiről már a kimondott szavak előtt tudni fogja h nem lehet betartani? Miért ilyenek az emberek? És miért van az h én mindenkinek elhiszek mindent aki csak egyszer is jót tesz velem? Teli van a fejem kérdésekkel amikre egyre intenzívebben várnám a válaszokat, de azt hiszem ezeket a válaszokat soha nem fogom megkapni. Úgy érzem egyre kevesebb személyben bízhatom meg igazán, és ezzel együtt egyre kevesebben embernek merem megmutatni a valódi énem, h ne csak azt lássák amit én akarok h lássanak. Igen szomorú vagyok, és összezavarodott. A mosoly egyre inkább csak álca az arcomon, amivel megakarom védeni magam a sok kíváncsi embertől akinek az én gondjaim semmit mondóak, de néha már ez sem megy és eluralkodik rajtam a rosszkedv és a fájdalom, amit már álcázni sem tudok. De azért próbálom, erősen próbálom. Bár az tény h ez már nem a régi szívből jövő jókedv amihez mosoly olykor nevetés társul. Csalódtam az emberekben, és erre a körülöttem lévők néha még egy lapáttal rá is tesznek...

Boldogság gyere haza, késő van gyere haza...

Az életben soha nem lehetsz boldog. Legalábbis tartósan nem. Mindenki ezt keresi, és az élet halk léptekkel, észrevétlenül suhan el mellettünk, mint egy régi szellem, egy régen látott ismerős. Néha felfigyelünk rá, és amikor észrevesszük, mintha egy gyorsvonat robogna el a fejünk mellett úgy, hogy még a lelkünk is beleremeg. Boldog tartósan nem lehetsz... viszont átélheted a boldogságot, amikor csak akarod. Az a baj, hogy elfelejtjük, a boldogság hol van, és hogy hogyan juthatunk el oda. Szerintem elégedettnek kel lenni az életünkkel. Elfelejteni azt, ami a múltban történt, az már csak egy emlék, egy illúzió... ahogy a jövő is. Az egyetlen dolog amivel az életben rendelkezünk, az az örökkévaló pillanat... amikor gondolsz valamire, a múltadba, akkor is a jelen pillanatban vagy, még ha ezt minden porcikáddal tagadni akarod, és menekülni akarsz abból, ami körülvesz. Állj meg egy percre, és figyeld a csendet! Nézd meg mi az, amid van. A tested, a lelked, a hely, ahol éppen állsz, vagy ülsz, vagy fekszel. Milyen eleven minden a csendben... Nézd meg, ahogy a virág egy csepp esőnek is örülni tud. Ahogyan a Te lelked is örülni tud, akár egy csepp boldogságnak is. Légy elégedett azzal, amid van. Azzal hogy élsz, hogy emberek vesznek körül, vagy éppen magányos vagy. Légy elégedett, ha beteg vagy, ha meggyógyulsz, és akkor is, ha nem. Mert láttál valamit... még ha ezidáig csak nézted is. Láttad az élet csodáját. Lélegeztél. Még ha csak egy lélegzetnyi időd is jutott tényleg arra, hogy mindezt átéld. Ha megtanulsz elégedettnek lenni, és nem mindig arra vágyakozni, ami nincs, és így elvesztegetni az életedet, mindig eszedbe fog jutni, n érzés a boldogság. Mert elégedett mindig lehetsz. Mert hihetetlenül sok, megszámlálhatatlan dolog vesz körül, amivel elégedettnek kel, hogy legyél, és amiért hálát kel adnod. És ha elégedett vagy, öntudatlanul mosoly fakad az arcodon, és máris átérzed azt, milyen az igazi boldogság...

Felnőttünk úgy gondolják de mi ebből nem kérünk, köszi nem kérünk...

Te nem hiszel a csodában, tagadod? Nézd csak, nem győzhetlek meg, mert a csoda legfőbb ismertetőjele, hogy csodálatos – nem lehet bizonyítani, mint egy élettani tényt, nem lehet fényképezni, sem előre, mennyiségtani törvények szerint megjósolni és kiszámítani. A csoda megnyilatkozási formáit sem könnyű mindig érzékelni: nem jár mindig két lábon, nem lehet fényképezni, nincsenek telekkönyvi, sem anyakönyvi adatai. A csoda, egészen egyszerűen, megnyilatkozik – s néha csak sokkal később értjük meg, mi volt a csoda, hogyan avatkozott életünkbe, s mi volt e beavatkozásban a természetfölötti és csodálatos.

Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Csak lépdel az utakon és másra gondol. Néha széles az egyik út, aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek. Az utakat sokáig csak alkalomnak tekintjük, lehetőségnek, melynek segítségével elmehetünk a hivatalba vagy kedvesünkhöz vagy a rikkantó, tavaszi erdőbe. Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová. Nemcsak mi haladunk az utakon; az utak is haladnak velünk. Az utaknak céljuk van. Minden út összefut végül egyetlen közös célban. S akkor megállunk és csodálkozunk, tátott szájjal bámészkodunk, csodáljuk azt a rejtelmes rendet a sok út szövevényében, csodáljuk a sugárutak, országutak és ösvények sokaságát, melyeken áthaladva végül eljutottunk ugyanahhoz a célhoz. Igen, az utaknak értelmük van. De ezt csak utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt.

Ne csak nézz...láss is! Ne csak próbáld...tedd is! Ne csak létezz...élj is! Ne csak álmodj...merj is!

"....De a lélek nehéz, a végén mindannyian megszakadtok
Elakadtok, mert ismerni akartok
Látjátok bennem, amit másban nem
Pedig nem vagyok az, minek hisztek, csak kárba megy
Az érzelem, mit felém pulzáltok
A megismerés felénél nem értetek, megriadtok, lepauzáltok
Megálltok, megbántott lélekként sajnálattal hagynátok el
Ha nektek ez kell, hát adjátok fel
Menjetek el, felejtsetek el
Az ember bonyolult, ha fáj úgy érzi felejteni kell
Változom én is, hidd el, lehet nem látod
Csak várod a változást és engem vádolsz
Rám számolsz minden rosszat, de az élet nem egyszerű
Csak egy pillanatkép vagyok, egy ember, csak pár betű
Így hát lásd, amit kéne, te, én, és más
Nem vagyunk történetek, csak néhány apró vallomás
Hát gondolj rám egy szép napon
Mikor felnézel az égre, a nevemet majd ott hagyom
Én ez vagyok."

Csak egy kép, mindneki értse ahogy akarjak...

Mert ember vagy...

Ha nagy csapás, lelki fájdalom ér, mindenekelőtt gondolj arra, hogy ez természetes,
mert ember vagy. Mit is képzeltél? Ember vagy, tehát kedveseid meghalnak, barátaid
elhagynak, s minden, amit gyűjtöttél és szerettél, elrepül, mint a por a szélviharban.
Ez nem csodálatos, hanem a természet rendje szerint való, ez az egyszerű és természetes.
Inkább az a csodálnivaló, hogy nem érnek mindennap nagy csapások. Ember
vagy, tehát szenvedned kell; s szenvedésed nem tart örökké, mert ember vagy.
Magatartásod a gyászban és csapások közepette szabjad ez igazsághoz. Soha ne
mutass fájdalmat a világnak. Gőgöt és büszkeséget se mutass. Ne tagadd önmagad
előtt a fájdalmat, de tudjad, hogy a fájdalom és a csapás mindig bukás is. Az emberek
így gondolkoznak: „Meghalt valakije, aki fontos volt számára, akit szeretett; lám,
megbukott ő is.” Érezd át a fájdalmat, de szisszenést se hallassál. Egyrészt, mert mikor
szisszensz, mikor könnyed csordul, e pillanatokban már csalsz is kissé. Az igazi
fájdalom néma; a könny és a kiáltás már megkönnyebbülés. Hát ne csald magad, s ne
örvendeztesd a világot. Hallgass. Fegyelmezd arcod, mozdulataid. S ha egyedül maradsz a fájdalommal, szólj így: „Tessék, fájdalom. De akárhogyan fájsz majd, tudom,
hogy ez rendben van így: mert ember vagyok.”

Minél boldogabbak lehetnének az emberek, annál boldogtalanabbak.

"Minden emberi félelem alapja: egy korábban becsukott ajtó - félig nyitva."

Mi a bánatos franctól oly fenemód sikeresek a sorozatok? Nos hát, attól oly bokrosan népszerűek, hogy képesek csillapítani a mindannyiunk lelke mélyén lappangó leskelődőt, kukkolót, voyeurt. Csillapítják, de nem elégítik ki. A sorozatok hőseit a családtagjainkká, szomszédainkká közelítik, és mi nyugodtan figyelemmel kísérhetjük kiagyalt mindennapjaikat, hiszen e kukucska közben nem kell attól tartanunk, hogy rajtakapnak és megszégyenülünk. Figyelemre méltó az érzelmek hatalmas befolyása az emberi természetre. Lehet valaki bármilyen közönséges, mihelyt erős és igazi érzést fejez ki, a belőle áradó különös fluidum megváltoztatja arckifejezését, élénkíti mozdulatait, színessé teszi hangját. A szenvedély hatása alatt gyakran a legostobább ember az ékesszólás legnagyobb magaslatára lendül, ha beszédben nem is, de gondolatban, s olyan lesz, mintha valami tündöklő szférában lebegne...

Csak egy érzés, dalban

Ne félj a kudarctól, játszd végig a játékot!

Ha valaki más lennék, most bemutatkoznék, de ami azt illeti, magasról teszek rá, hogy ki, mit gondol. Tapasztalataim szerint az érdeklődés az elvárások anyja. Az elvárások pedig csalódáshoz vezetnek. Tehát a legjobb mód a csalódás elkerülésére az, ha nem érdekel semmi(csak ez az ami nekem nem megy:S, pedig tudom ez lenne a megoldás). Igazából az sem érdekel, hogy jó vagy rossz ember legyek-e. Ahogy én látom mindkettő szívás. A rosszakat a társadalom törvényei sújtják, a jókat pedig Murphy törvényei. Ebben a sötétséggel teli világban mindannyiunknak szüksége van valami fényre. Legyen az magasra felcsapó láng, ami megmutatja, hogyan szerezzük vissza, amit elvesztettünk, vagy erős jelzőfény, ami elriasztja a ránk leselkedő szörnyeket, vagy néhány világító izzó, ami felfedi előttünk múltunk rejtett titkait. Mindenknek kell valami, ami átvezet az éjszakán, még ha az csak a remény halványan pislákoló szikrája is.

Az agyadban újabb emlékek lángolnak, de az emlékek gátolnak...és bosszút akar...

Amugy kibaszott durva szinten lenézem azokat a kis 12-13 éves csajszikat akik az első pasinak szétrakják a lábukat mert attól ők menők ha dugnak,meg minden hétvégén pia,cigi,fű.Igyvan fiam bazd el az életed nekem tökmindegy : D Nem mondom, hogy én jókislány vagyok,mert kurva nagyot hazudnék sztem rám szakadna a plafon de azért én 12-13 évesen jóval különb voltam mint a mostaniak.Mert ezek kész ribancok : D
de mondom fiaim legyetek alkoholisták rohadjon szét a májatok, szívjátok a cigit úgy hogy nem tüdőzitek le mert ehhez is szerencsétlenek vagytok had kapjatok tüdő ill szájrákot. Ja és az elvonóról se maradjatok le : D Aztán meg ha écesek
lesztek a sok kúrástól majd esetleg észhez tértek de hanem akkor ez van szar az élet ti meg csak szoptok mint általában minden hétvégén ugye?: DDDDD
"...Nézz bután, és kérdezd meg az életet hogy miért utál.."

A bőrömet már tépem, testemet a hideg rázza
Képzeletben mindenki föl van verve láncra
Álcázva mindenki a szart keni másra
Barát vagy nem, becsület el van ásva
Csak jöjjek ki a rosszból, egyedül legyek ötös
Mi az a fogalom, hogy együtt meg közös?
Tőlem már messze áll, ami hozzád közel
Nem löklek fel, ha előttem jössz el
Ha kérsz én megosztom, nem nagy téma
Bár százszor tapostál rajtam ezért néha
Gondolkodom azon, hogy tolerálni nem kell
Sajnállak már ember, te vagy szememben a seggfej...




Ne kérd tőlem, hogy szeresselek!
Ne kérd tőlem, hogy tiszteljelek!
Ne kérd tőlem, hogy becsüljelek!
Én sem fogom tőled.
Ha akarsz valamit, harcolsz!

Mondd,mit tehettem volna,ha a világ térdre rogyna, Én akkor is itt állok majd saját lelkembe karolva...

Egy kisfiú nézte a léggömb árust a vásárban. Az árus jó üzletember lévén, eloldozott egy piros lufit, amely felszállt a magasba, és egy sereg reménybeli vásárlót vonzott oda. Aztán felengedett egy kéket, egy sárgát, és végül egy fehéret is. Egymás után szálltak a magasba, mígnem eltűntek a szem elől. A kisfiú egy darabig álldogált egy fekete léggömb előtt, majd megkérdezte:
- Uram, ha elengedné a feketét, az is felszállna ugyanolyan magasba, mint a többi?
Az árus megértően mosolygott rá. Eloldotta a fekete lufit, és miközben szállt a magasba, így szólt:
- Kisfiam, nem a színe, hanem AMI BELÜL VAN, AZ EMELI A MAGASBA.

A mesék nem csak szép szőke hercegekről szólnak. Arról, hogy váltsd valóra az álmaidat. És harcolj azért, amiben hiszel.

"Életünk minden pillanatában egyik lábunk a tündérmesék földjén, másik lábunk pedig a mélységes szakadék szélén áll."

Az élet azokat szereti, akik az utcasarkon virággal a kezükben várnak rá. Lehet, hogy térdre kényszerít, hogy meghurcol, hogy összevérez. Ám legyen! Attól még nem dől össze a világ. Az embernek ez a sorsa. Mindig eljön a te időd, amikor talpra állhatsz. Csak a szobrok nem hajolnak.
Ez a világ tágas hely, és neked fontos szereped van benne. Azt hiszed, mindenki boldog azzal az élettel, ami jutott neki? Azt hiszed, hogy mindenkinek hatalmában áll megválasztani a sorsát? Bocs, szivi, de ez nem így működik. Próbálod magad mellett tartani a szeretteidet, és megvívni a megnyerhető csatákat, és ez a lényeg.
Kiderült, hogy az vagy, akinek gondoltalak. Én sohasem játszottam meg magam, végig őszinte voltam. Végül mégis engem aláztak meg. Csak hogy tudd, elmondom, hogy tudom, mi az, attól félni, hogy megmutasd önmagad. ÉN féltem, de már nem félek. Nem érdekel, hogy mit gondolnak rólam mások, mert hiszek önmagamban.
Az igazság még mindig örök érvényű. Higgy benne - még akkor is, ha kemény s rideg, és fájdalmasabb, mint azt te valaha elképzelted. És akkor is, ha az igazság kegyetlenebb bármely hazugságnál.
A társadalom hazug és csavaros logikával megpróbál magába szívni és megváltoztatni mindenkit, akinek a viselkedése eltér a nagyátlagétól.
Nem az számít mi volt a múlban vagy, hogy mi lesz a jövőben...maga az út a fontos...Mikor legkevésbbé várod, jön valami remek dolog, jobb, mint amiről valaha is álmodtál!

Birom h mindenki olyan kibaszott egyedinek tartja magát...

..ModernEurópaOlvadjAtrendiJóbaMintAForróHúgyATejFehérhóba..

"Trend a lelke mindennek ez már szabály, megtudod hogy mit mikor miért meg hogyan zabálj.Néha csak állok, nézek hogy ez csak szivat,SZART kensz a hajadra ha az lesz a DIVAT?!"

UNOM a 'raj kurvincák'-at
Mindenkinek az a fontos, hogy elbasszák az életüket.
Műszempilla 12 évesen, Műköröm 12 évesen, Picsa részegen mászol haza 12 évesen
GRATULÁLOK!

Kezd elegem lenni, abból, hogy mindenki csak ugat, mindenki csak lohol, és átmászik a másikon, közben még bele is rúg, hogy jobb napja legyen. Mért mindenki olyan rohadt egyedi egyedi?Annyira unom már ezt. Szinte mindenhol ez a szó szerepel, de mit rejt? Kitudja. Mért csak a külsőt nézzük, és leszarjuk a belsőt? Mért kell tele lennie a földnek csilivili ribancokkal. Mért az a Raj a menő, hogyha pofázol, és ugatsz, ahogy neked tetszik? Unalmas ahogy a 10 - 15 éves ribancok szájából a cukcsi,hogycsi,micsi. szó folyik ki. Engem nem érdekel,hogy ha cigizel, drogozol, ha neked így a jó, én leszarom. Mért kell bejelentened, hogy hány hímmel feküdtél össze? Egyszerűen fogalmazva.. mért kell látnunk a világ romlását? ~Kezd elegem lenni abból, hogy az emberek többsége kisgeci, mert ez a menő. Unom, ahogy kiközösítik azokat akik nem tökéletesek.Csakmert máshogy öltözködnek, mint a menők.

"...inkább legyél konzervatív, mint tizenévesen ingyenprosti a particsürhének, inkább legyél szürke egér, mintsem egy zebra amin mindenki átmegy. Nem vagy te postaláda, amibe mindenki beteszi, de fagyitölcsér sem amit bárki kinyalhat."

Bárhova is nézek mindenki egymásnak nyal, csak azt nem értem ezzel mit akarsz elérni...

Szofimnak (L)

"Néha az életben, te találsz egy különleges barátot.
Valaki, aki megváltoztatja az életedet azáltal, hogy csak része annak.
Valaki, aki megnevettet addig, amíg nem tudod abbahagyni.
Valaki, aki meggyõz téged, hogy valóban van egy bezárt ajtó,
Ami csak arra vár, hogy kinyisd.
Ez az örök barátság.."

Minden barátság azzal a homályos érzéssel kezdődik, hogy valahol már találkoztunk.Mintha régen testvérek lettünk volna. Méginkább, mintha ikrek lettünk volna. S ezért a találkozás, csak visztontlátás.Amikor pedig az ember barátjától elszakad, tudja, hogy ez a távozás csak látszat. Valahol együtt marad vele úgy, ahogy együtt volt vele a találkozás előtt.

Nem szeretem a jellemtelenséget, a kétszínűséget. ....

Nekem nem kell az hogy szarba nézz
Akkor se ha nekem jó
Ha modoromtól a falnak mész
Ne hallgasd amit mondok
Felforr az agyam hogyha előttem teszed a jót
A hátam mögött pedig rólam alsóbb rendben szólsz

Ha utálsz akkor mond meg a szemembe
És ne tettesd a szépet
Kétszínű agy van a fejedben
Használd a fehéret
Agyad fekete felét dobjad el, tegyél már jót
Tisztulj meg és felejts minden felesleges szót...

Az emberek számítóak és kétszínűek. Ha valamit szeretnének tőled, azonnal melletted állnak és szavakkal és tettekkel bizonyítják: számíthatsz rájuk.De csak addig számíthatsz bárkire a világban, ameddig TE segítesz. Aztán ha neked van szükséged a másikra, már nem vagy olyan fontos…És eltűnnek a szép szavak.. És zordan koppannak a padlón a gondolataid… Miért kell örökös harckészültségben élni és azt figyelni, ki van a hátad mögött?Miért van az, hogy olyan dolgokat képesek neked felróni, amiért valaha hálás voltál?
Ez a pár sor igenis címezve van vki(k)nek, neve(ke)t nem fogok írni, ha olvassa az illető(k) úgyis rá fog(nak) jönni...ennyit erről! Pfffffffffffff

:S

Hnaptól kis érettségi lesz egész héten, szóval nem érek rá írni. Majd kb egy hét múlva jelentkezem. Addig is mindenki legyen jó de csak amennyire szeretne, és amennyire tud...:P
Puszi a pici pofitokra<333

Ez a te álmod ez a te sorsod ezt te akarod, ez a te akaratod ez a te végzeted...

Válaszd az életet. Válaszd a munkát. Választ a karriert. Válaszd a rohadt nagy tévét. Válaszd a mosógépeket, kocsikat, cédélejátszókat és elektromos konzervnyitókat. Válaszd az egészségez, az alacsony koleszterinszintet és a fogászati ellátást. Válaszd a fix kamatozású jelzálogkölcsönt. Válassz első otthont. Válaszd a barátaidat. Válassz szabadidőruhát és hozzá illő sporttáskát. Válassz egy háromszobás lakosztályt részletre - egy ócska sorházban. Válaszd DIY-t és kérdezd meg egy vasárna reggel, hogy ki a fene vagy. Terülj el egy fotelben és nézd a lélekölő-agypusztító tévés kvízjátékokat. Tömd tele a szád ócska szemét ételekkel. Válasz a végén a rothadást. Pisálj utoljára egy szánalmas otthonban. Élj pusztán zavaró körülményként rohadék kölykeid számára, akiket azért nemzettél, hogy magadat helyettesítsd. Válaszd a jövőt. Válaszd az életet. De miért akarnék ilyet csinálni? Úgy döntöttem, hogy nem választom az életet: mást választottam. Hogy mi az oka? Nincs semmi oka. Kinek van szüksége okokra, ha a heroint választotta?

A legvégén nem az fog számítani, hogy mennyi év volt életedben, hanem hogy mennyi élet volt éveidben.

A legmocsokabb dolog az életben a vége.
Vagyis, kemény egy dolog. Elveszi egy csomó idődet és mit kapsz a végén ? Belehalsz. Ez lenne a jutalom ? A halál a bónusz, vagy mi ? Azt hiszem, hogy pont fordítva működik ez az egész.. Meghalni kéne először - letudni rögtön. Aztán jönne az öregek otthona. Ha már eleget fiatalodtál, akkor onnan kirúgnak. Kapsz egy aranyórát. Dolgozni mész. Ledolgozol negyven évet, amíg végre elég fiatal vagy ahhoz, hogy visszavonulhass és élvezd az életet. Bulizol, piálsz, kipróbálod a kábítószert. Közben felkészülsz az iskolákra - egyetem, középiskola, majd az általános. Utána kiskölyök leszel és annyit játszol, amennyi csak belédfér. Nincsen felelősség egyáltalán a válladon. Aztán bebújsz egy kellemes, meleg helyre, ahol lebegve töltöd az utolsó kilenc hónapodat és alaposan kipihened magad. Végül pedig egy hatalmas, eksztatikus orgazmusban kimúlsz a világból.

Az emberek különbözőképpen viselkednek, amikor dühösek. Van, aki beharapja az ajkát, elvörösödik, talán még ökölbe is szorítja a kezét, de nem szól egy szót sem, hanem haragját visszafojtja. Mások szabad folyást engednek mérgüknek, kiabálnak, vagdalkoznak, és már azzal sem törődnek, ha igazságtalanok a másikkal szemben. Pedig nem volna szabad igazságtalanságra igazságtalansággal válaszolnunk. (...) Függetlenül attól, hogy ki milyen képet alkot rólam, hogyan szidalmaz, vagy éppen túlzottan dicsér, én az vagyok, aki vagyok, és ezen senki a világon nem tud változtatni, csak én magam!

Ancsámnak, az én Super Kukimnak :D(L)

“Nemcsak azért szeretlek, ami vagy, Hanem amivé válok, amikor velem vagy. Nemcsak azért szeretlek, amivé magad tetted, De azért is, amit velem teszel. Tetted, hogy jól érezzem magam; és jobban Bármily végzetnél, tetted, hogy éljek boldogan. Egyetlen érintés nélkül tetted ezt, Szavak nélkül, jelek nélkül. A lényed volt az, mely ezt művelte. S talán épp ebben áll a barátság.”

Ha a világ nem figyel már rád,
Ha elfordult mindenki, a sok barát,
Ha nem jön senki el, akit vártál,
Ha egyedül vagy, s társad a magány,
Akkor hívj engem, én ott leszek,
S erősen megfogom két kezed,
Szorosan átölellek, nem engedlek,
S füledbe súgom, hogy megértsed,
Te is ugyanolyan fontos vagy,
Mint bárki más a földkerekségen.

Ha egy nap úgy érzed, sírnod kell,hívj engem.

Nem ígérem, hogy megnevettetlek, de sírhatok veled.

Ha egy nap el akarsz futni, ne félj engem hívni.

Nem ígérem, hogy megkérlek állj meg, de futhatok veled.

Ha egy nap senkit se akarsz hallani, hívj engem.

Ígérem veled leszek és ígérem nagyon csendben.

De, ha egy nap hívsz, és nincs válasz,

gyere gyorsan, látogass meg.Lehet nekem van szükségem rád.

És majd elgondolkodunk h kiben bízhatunk...

Megtanultam,
... hogy nem számít, mennyire jó valaki, mindenképpen fájdalmat okoz neked olykor! És ezért meg kell bocsájtanod neki!
... hogy évek kellenek a bizalom kiépítéséhez, de elég
néhány másodperc a lerombolásához.
... hogy nem kell megváltoztatnunk a barátainkat, ha megértjük, hogy a barátok maguk változnak.
... hogy a körülmények és a környezet hatnak ránk, de
magunkért csakis mi vagyunk felelősek.
... hogy vannak emberek, akik szeretnek bennünket, de
egyszerűen nem tudják, hogyan mutassák ki.
... hogy olykor az, akire azt hinnéd, hogy megadja neked a
kegyelemdöfést ha már a földön fekszel, egyike azon
keveseknek, akik segíteni fognak felállni.
... hogy csak azért, mert valaki nem úgy szeret téged,
ahogy te szeretnéd, az nem jelenti azt, hogy nem szeret
téged teljes szívéből.
... hogy nem az első szóban ismerszik meg egy ember,
hanem az utolsóban... vagy a némaságban.
... hogy sosem szabad azt mondani egy kisgyermeknek,
hogy az álmok balgaságok: tragédia lenne, ha ezt elhinné.
... hogy boldog lehetsz, de bizalmas soha, mert minden
csalódásnak bizalom az oka!

Érzések gondolata közd azért h túlélje az egészet

Kedves emlékek

Addig volt jó míg pillangókat űztem
S a lepke gyűjteményembe tűztem
Míg homokban ástam,
S pocsolyákba másztam.

Addig volt jó míg elaltattak szépen,
És hittem a kis mesékben,
Míg a sok játéktól este,
Fáradtan az ágyba estem.

Addig volt jó míg sárkánnyal lesben
Nagy szelekre lestem.
Míg labdával, golyóval játszottam
S nyeréskor a legboldogabbnak látszottam.

Addig volt jó míg rám csaptak,
Ha csíntevésen kaptak.
Míg apámtól féltem,
S gyermek fegyelmezettségben éltem.

Addig volt jó míg mesekönyvbe gyönyörködtem
S este a párnám alatt fölötte őrködtem.
Míg a sok gyermek játékokat megtanultam,
S vele minden boldogságot megkaptam.

Addig volt jó míg bélyegeket gyűjtöttem
S vele ezer kis örömet szereztem.
M

A legfájobb kín örömet színlelni...:'(

Mindannyiunknak szüksége van egy kis segítségre; valakire, aki segít nekünk meghallani az élet zenéjét, hogy emlékeztessen, nem mindig ilyen rossz minden. Valaki van ott, és az a valaki meg fog találni téged.

Nincs rosszabb, mint úgy érezni, hogy senkit nem érdekel, hogy létezünk, hogy senki nem figyel arra, amit mondunk, és hogy a világ tökéletesen működik a mi zavaró jelenlétünk nélkül is.

Magamban élő, furcsa, vad gyerek voltam. Kifelé megneveltek, s ezáltal sokszor becsaptam a környezetemet, kik kedves buzgósággal fáradtak azon, hogy eloszlassák magányomat, s nevettetésemre sokféle mókát kieszeltek. Nevettem nekik, szorgalmasan és udvariasan, de belül egészen egyébre gondoltam, és nem figyeltem rájuk. Éltem a magam külön belső életét, s mert nem volt senki, akinek elmondhattam volna, lassan megnőtt ez a bennem lakó élet, széles lett és nagy, mint egy fekete vadaskert, és fallal zárta el tőlem azokat, akikkel együtt éltem.

Vannak az életben pillanatok, amikor menthetetlenül egyedül vagy. Ilyenkor hiába van társad, hiába van családod, hiába vannak barátaid: egyedül vagy. Bizonyos kérdéseket egyedül kell megoldanod, senki nem segíthet rajtad, senki helyetted el nem végezheti. Kifejezhetem ezt úgy is, hogy vállalnod kell valamit az életből, valami kockázatot, valaminek a felelősségét, egyedül, a magad erejéből.

Félek a magánytól (...). Hogy miért, nem is tudom. Ha a szobámban a négy fal rám mered, az iszonyú. Olyankor gyorsan kinyitom az ablakot, hogy embereket lássak, és mindig csak azokat látom meg, akik karonfogva mennek, házaspárokat és egymáshoz tartozó fiatalokat, s akkor úgy tűnik, a világon csak egyedül én vagyok magányos. Pedig tudom, hogy sokan vannak, akik ilyen vagy olyan okból, talán rögeszméből vagy mit tudom én miből, nem képesek megtalálni társukat. És gyűlölöm magam az ostobaságomért, de ez az ostobaság bennem van, örökké velem, és talán sohasem tudok megszabadulni tőle.

nem vagyok más csak egy cseppje a tengernek

Már a kezdet kezdetén a sorsom velem kibaszott
Nézz rám és egyből láthatod olyan, mint a többi ember biztos nem vagyok, de nem kérek sajnálatot.
Nem kell a szánalom, magasról leszarom bármi történt eddig segítettem magamon ez ezután is így lesz, bárki bármit tesz, egyet ígérhetek: DC mindig veletek lesz!

És bár néha fájnak dolgok és a magány is rossz itt van a zene, ami mindig feloldoz, hát állj meg egy percre és gondolkozz el rajta a Te sorsod jobb lett nem lett el így szarva
Adj hálát az égnek, mert engem sokszor semmibe néznek, röhögnek rajtam a hátam mögött, olyannak gondolnak, akit az élet már lekörözött, de nem így van, sőt ellenkezőleg, majd
Beintek én egyszer a sok nagymenőnek (nagymenőnek)

Ref 2x:
Nézz rám, ítélj meg engem az élettől a sorsom se vette el a kedvem
Most itt állok, előtted a szavak körbe vesznek, de nem vagyok más csak egy cseppje a tengernek

Már eltelt egy pár év és csökkent a fájdalom, de néha könnycsepp gördül végig most is az arcomon, de nem én sírok, a lelkem könnyezik, de akik nem ismernek, meg sem érthetik, mert sokan boldogok, de vannak, akik nem én az utóbbihoz tartozom, azt hiszem.
Igaz vannak szép napok, kellemes percek, jó pillanatok, igaz érzelmek, de ebből kevés van.
És Te úgysem érted ezt meg (úgysem érted ezt meg).

Ref 2x:
Nézz rám, ítélj meg engem az élettől a sorsom se vette el a kedvem
Most itt állok, előtted a szavak körbe vesznek, de nem vagyok más csak egy cseppje a tengernek.

Neked mindig volt valakid, nekem soha nem volt senkim, mindig egyedül voltam mégse csüngtem senkin.
Igaz vannak barátaim, akik mellettem állnak bármit is csináltam mindig az él oldalamon álltak
Köszönöm nekik, tényleg szívből és a jövő bármit hoz a mérleg mindig az ő oldalukra dől és most pedig itt vagyok, a színpadon állok rímeket faragva valóra váltsak egy álmot, és ha a
nevemet kiáltod, azt hiszem, hogy sikerült, hogy hikkel semmibe nézned, remélem ,hogy sikerült, de ha mégsem elmondom újra meg, újra mert egy magamfajta MC csak az igazat mondja
és aki ezt nem hiszi el az jobb, ha átgondolja (jobb ha átgondolja)

Ref 2x:
Nézz rám, ítélj meg engem az élettől a sorsom se vette el a kedvem
Most itt álok előtted a szavak körbe vesznek, de nem vagyok más csak egy cseppje a tengernek.

Nézz rám, nézz rám, nézz rám s ítélj meg engem.


És ez milyen igaz rám is :( bár a betegségünk nem ugyanaz de nekem is mozgásbeli problémáim vannak, meg mondjuk én nem is énekelek. :D:$

gyönyörű :$