Semmibe néztél, én meg a szívem kiöntöttem.. úgy szerettelek b*zdmeg, hogy már szinte bele döglöttem!

Gyűlölj csak! Gyűlölj úgy, hogy épeszű okot nem tudsz rá mondani hogy MIÉRT is! Én kérek elnézést, hogy több emberséget mertem képzelni beléd! Tegyél csak úgy, mintha fogalmad sem lenne ki vagyok, tegyél csak úgy, mintha sosem lett volna közöd hozzám! Tudod mit?! Már nem érdekel, mert ezeket letudod tagadni a nagy világnak, de a szívednek soha, érted?! Soha!!! Örökre a múltad pici darabkája leszek!!

Ez bonyolult. Néha hiányzol, nem bírom, ha nem vagy velem. Szükségem van a jelenlétedre, még ha nem is nézek rád.. Néha ellöklek, mert félek. Megijedek tõled, pedig nem bántasz. Néha futnék veled, akármeddig, akárhova.. Csakhogy együtt lehessünk. Néha ugy érzem, nem jó ha itt vagy, vagy nézel, mert elvársz dolgokat. Lehet hogy nem tudom megtenni. A szívem megszakad, ha mással látlak, de nem szólok egyetlen szót sem. Csak elsétálok.. Néha utálom, ahogy kinézel. De ezt sem mondom soha. A lényed kárpótol mindenért. Nem tudok soha haragudni rád úgy igazán. Pedig lehet, hogy olyat tettél, amiért másnak már nem jutna a bocsánatomból. Néha ha rád gondolok sírok, néha nevetek, néha ordítok, aztánn megint ott a mosoly az arcomon. Lehetne egyszerű, de nem.. ez bonyolult!

Szeretlek...Könnyű kimondani, kár, hogy nem tudtad végig gondolni, mit is mondtál ezzel nekem, most miattad könnyes mind két szemem...Szeretlek...Azt hittem tényleg így gondoltad, hogy őszintén, tiszta szívvel mondtad, de becsaptál rútul, aljas módon! S várom, hogy a holnapenyhülést hozzon...Szeretlek...Neked az semmit nem jelent, hisz könnyen elengedtél egy szerelmes kezet, nem fogtad örökké, ahogy szavaid ígérték, mik egy naiv lány szívét, darabokra törték...Szeretlek...Miért mondtad ezt nekem? Hisz tudtad, hogy nem leszel sokáig velem, tudtad jól, hogy hazugság az, mit suttog ajkad, cseppnyi megbánást sem látok rajtad...Szeretlek...Ezzel a szóval boldoggá tettél, de nem tudtam, hogy immár hazug ember lettél! Hittem, hogy életem majd szép lesz veled, de csak keserűségem köszönhetem neked...Szeretlek...Bíztam benned, hogy így is marad, de szemed máson gyorsan megakad, engem, mint egyszerű játékot, eldobtál, hogy mit okoztál ezzel? Bele sem gondoltál...

Talán nincs mindenkinek párja. Talán nincs mindenkinek Ő-je. Vagy épp soha nem lehet az övé.. Akkor az attól még Ő-nek számít..? Vagy csak az lehet Ő akivel minden klappol és beteljesülhet az aminek be kell? Miért kell olyan közhelyekkel dobálózni, hogy „Megtalálod majd te is!”, „El jön majd a te párod is” stb. Mi van, ha nem?! Nem jött el sem a nagymamáim, sem az édesanyám életében.. És még sok más ember életében sem.. Tegyem fel az életem, az álmaim egy közhelyre? Örökké reménykedjem valaki olyanban, várjak valakire, aki talán el sem jön soha..? Reménykedni valamiben, ami talán nem is létezik.. Én feleslegesnek érzem.. Mintha az amire én vágynék túl sok lenne, túl elérhetetlen.. És úgy érzem, sosem találom majd meg.. Vagy mindig elrontom valamivel.. De ha ő az Ő.. Akkor egyáltalán elronthatom e? Hisz a Sors, az Élet és minden földi illetve égi szentek nekem rendelték, hozzám küldték akkor elrontható e? Léteznek még egyáltalán Ő-k..? Furcsa, mintha ennek az elismerésével, a magányom elfogadásával könnyebb lenne a dolog. Beletörődni valamibe, ami talán sosem változik majd. Én ilyen ember vagyok.. Olvasok, írok róla.. Vágyom rá.. De talán.. Talán sosem jön el. Nincs mindenkinek párja.. Nem juthat mindenkinek örök szerelem..

Azt hisszük, hogy ha megkapjuk, amire várunk, hogy ne haragudj, minden jobb lesz. De a szó nem fedi el a sebeket; Minden bocsánat egy újabb halál, amelyet a léleknek kell átélnie. Megbántottak. Százszor, talán ezerszer is. De a legjobban az fájt, amikor bocsánatot kértek. Tudtam, hogy megölik vele a lelkemet. Nem a megbántás fájt, mert azt elfelejti az ember. Talán hónapok, vagy évek kellenek hozzá, vagy talán csak egy pillanat, de elfelejti. De a bocsánatkérés már azt jelenti, hogy ott, abban a pillanatban, amikor kimondta, vagy megtette, amit mondott, vagy amit tett, őszinte volt. Ott, abban a pillanatban tényleg úgy gondolta, vagy úgy érezte. Ha tehetném, én is úgy élném az életem, hogy sose kelljen megbántanom mást. Mert bár feloldozást nyerhetünk azzal, hogy megbocsátanak, de azt a halott lélekdarabot már semmi nem támaszthatja fel. Senki nem érdemli meg, hogy megöljék a lelkét, hisz anélkül a szíve halott. S szív nélkül, hogy éljük túl az életet?"

Sokszor bunkó vagyok? Meglehet. De inkább legyek őszinte bunkó, mint egy kedves álszent. Inkább legyen durva és sértő amit mondok, mint behízelgő hazugság! És legyen kevés, de igaz barát mellettem, mintsem sok birka mögöttem. Teszek rá hogy ki mit gondol. Aki fontos az tudja az igazságot, a többi meg nem számít .

Mindenkinek vannak problémái, egy nap sem tökéletes, egy élet sem gondtalan, egyetlen ember sem hibátlan. Engem nem kell szeretned, vélhetsz rólam bármit.. ha ennyire unalmas az életed, hát foglalkozz az enyémmel nyugodtan, ahogy gondolod! Ám ha a kudarcaimra pályázol, ha a bukásomat várod, akkor ki kell ábrándítsalak. Bennem feleannyi kárörvendés sincs, mint benned.. engem nem boldogít más szomorúsága.. és épp ezek miatt vagyok nálad százszor erősebb és különb! ;)